Hirdetés

Óriási blama, kiütéses vereséggel esett ki a CFR a másodosztályú csapat ellen

Fotó: Facebook/FC Corvinul 1921 Hunedoara

Hatalmas bravúrt vitt véghez a másodosztályban szereplő Vajdahunyadi Corvinul együttese, amely emberelőnyét kihasználva 4–0-ra kiütötte a Kolozsvári CFR-t és bejutott a labdarúgó Román Kupa elődöntőjébe.

2024. április 02., 21:50

A kupasorozat első negyeddöntős párharcában kedden este bátran kezdett a házigazda Corvinul, majd

a 10. percben emberelőnybe került, miután a CFR görög középpályását, Tahcidiszt könyöklés miatt kiállították.

Hirdetés

Az első félidő közepén túl mégis a kolozsváriak előtt adódtak az első nagy helyzetek, azonban Michael nem volt pontos a befejezésnél, Muhar pedig a felső lécre fejelt.

Aztán a szünethez közeledve a házigazdák is közel voltak a gólhoz, Viorel Lică pár méterről fölé bombázott.

A védő viszont néhány perccel később revansot vett, szögletet követően senkitől sem zavartatva lőtt a hálóba, ezzel kevéssel a pihenő előtt megszerezte a vezetést a vajdahunyadiaknak.

Alig kezdődött el a második játékrész, gyors ellentámadás végén újra betalált a lelkesen játszó Corvinul, amely hamar megduplázta az előnyét.

A CFR hiába próbálkozott, semmi nem jött össze támadásban, ezzel szemben a hazaiak a 67. percben Pîrvulescu szépségdíjas távoli góljával már 3–0-ra vezettek.

A vendégek a végéig is tehetetlenek voltak, a hosszabbításban pedig a Corvinul belőtte a negyedik találatát is, ezzel kiütötte Adrian Mutu csapatát, amely megsemmisítő vereséget szenvedett.

A vajdahunyadi gárda történelmi sikert ért el, bejutott a Román Kupa elődöntőjébe, ahol az FCU Craiova 1948 és az FC Voluntari közötti párharc győztesével találkozik.

Labdarúgó Román Kupa, negyeddöntő:
Vajdahunyadi Corvinul–Kolozsvári CFR 4–0 (1–0).
Gólszerzők: Lică (43.), Coman (50.), Pîrvulescu (67.), Pop (90+2.).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Nyeretlen maradt, a kiesés szélére sodródott a Sepsi OSK

Nem tudta megszerezni első győzelmét a labdarúgó Román Kupában a Sepsi OSK, amely csütörtökön döntetlent játszott a Concordia Chiajna vendégeként a csoportkör második fordulójában. A háromszékieknek jelentősen csökkentek a továbbjutási esélyeik.

A döntetlen is a búcsút jelentené, győzelmi kényszerben a Sepsi OSK

A Craiova elleni súlyos vereség után Chiajnán javítana a Sepsi OSK, de a kupában már nincs hibázási lehetősége: csak győzelemmel maradhat versenyben a továbbjutásért. A Concordia ebben az idényben már búcsúztatott egy élvonalbeli ellenfelet.

A kupában is az U nyerte a kolozsvári derbit, közel került a negyeddöntőhöz

A Kolozsvári U 3–1-re nyert szerdán este a Kolozsvári CFR otthonában a labdarúgó Román Kupa csoportkörének második fordulójában. A CFR nehéz helyzetbe került a továbbjutásért folytatott küzdelemben.

Két kapufa és az emberelőny is kevés volt, elnapolta az FK Csíkszereda továbbjutását a Bihar FC

Hiába dolgozott ki több nagy helyzetet, kétszer a kapufa állította meg, és emberelőnyben is játszhatott az FK Csíkszereda, mégis pont nélkül maradt. A Nagyváradi Bihar FC 2–1-re nyert, és megelőzte a csíkiakat a Román Kupa csoportjában.

Nagy lépést tehet a továbbjutás felé a Román Kupában az FK Csíkszereda

Újabb másodosztályú ellenféllel játszik az FK Csíkszereda a labdarúgó Román Kupa csoportkörében. A piros-feketék kedden 15 órától a Nagyváradi Bihar FC-t fogadják, és második főtáblás győzelmükkel nagy lépést tehetnek a továbbjutás felé.

Eltérő felületeken közvetítik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda kupamérkőzését

Hazai pályán fogadja a Nagyváradi Bihar FC-t az FK Csíkszereda, míg a Sepsi OSK a Concordia Chiajna vendége lesz a labdarúgó Román Kupa csoportkörének második fordulójában. A két székelyföldi együttes mérkőzését eltérő felületen közvetítik.

Hétközi kupameccseket játszottak az Udvarhely körzeti fociklubok

A jövő évi labdarúgó Román Kupa kiírása már elkezdődött a legalacsonyabb szinttől. Az Udvarhely körzeti együttesei letudták a 2. kört, a Csík körzetisek később játszanak.

Elmaradtak a meglepetések a kupasorozat csoportkörének nyitófordulójában

Különösebb meglepetés nélkül zárult a labdarúgó Román Kupa csoportkörének első fordulója: az esélyesebb csapatok többsége érvényesítette a papírformát. A székelyföldi együttesek közül az FK Csíkszereda győzelemmel, míg a Sepsi OSK vereséggel kezdett.

Tartalékosan is behúzta, győzelemmel rajtolt a kupában az FK Csíkszereda

Felforgatott kezdővel is eredményesen mutatkozott be a Román Kupa csoportkörében az FK Csíkszereda. A Hargita megyeiek a második félidőben komoly nyomást bírtak ki, majd a hajrában bebiztosították győzelmüket Besztercén.

A kupában feledtetheti bajnoki szereplését az FK Csíkszereda

Az élvonalbeli bajnokságban továbbra is nyeretlen FK Csíkszereda a labdarúgó Román Kupa csoportkörének első fordulójában javíthat, szerdán késő délután a másodosztályú Besztercei Gloria vendégeként lép pályára.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!