Hat fordulót játszottak le a csapatok a bajnokság úgynevezett második értékcsoportjában, amelyben óriási a küzdelem az európai kupaindulásért selejtezőt érő helyek megszerzéséért, valamint a kiesés elkerüléséért.
Mint ismert, az alsóház (ahol csak egyszer mérkőznek meg egymással a felek) végén a két legjobb együttes egyetlen mérkőzésen összecsap egymással, a továbbjutó pedig a felsőház harmadik helyezettjével találkozik, hogy eldőljön ki szerepelhet a nemzetközi porondon. A két leggyengébb gárda búcsúzik az élvonaltól, míg a 13. és a 14. helyeken végzők osztályozót játszanak a másodosztályú csapatokkal.
A tabella első két helyét azonos pontszámmal az FC Hermannstadt és az Aradi UTA foglalja el,
amelyek egyaránt három győzelmet, két döntetlent és egy vereséget jegyeztek az eddigi meccseiken. Őket szorosan követi a Galaci Oțelul, a kupadöntőbe jutott együttes négy mérkőzésen nyertesen hagyta el a pályát, illetve a Kolozsvári U-nak is minden esélye megvan arra, hogy elcsípje az első két hely valamelyikét.
Mögöttük a középmezőnyben találjuk a Petrolult, amely jelen állás szerint aligha tud beleszólni az előtte állók külön versenyébe, és vélhetően a bennmaradásért sem kell aggódnia, az első két pozíciótól és a kiesőzónától is öt pontos távolságra van.
Merőben más a helyzet viszont az FC Voluntari esetében, amely ugyan egy pontos előnnyel a vonal fölött található, de egyáltalán nem lehet biztonságban.
A kiesőzónában figyelemre méltó az alapszakaszban sereghajtó FC Botoșani menetelése,
amely három győzelemnél jár, és feljött az osztályozós helyre, a teljesítményét elnézve pedig akár egyenes ágon is kiharcolhatja a bennmaradást.
A Jászvásári Poli és a Bukaresti Dinamo nagyon gyengén szerepelnek a play-outban, mindössze egy meccset tudtak megnyerni, de ezzel együtt nem kilátástalan a helyzetük, hiszen egy győzelemmel máris a vonal fölé kerülhetnek, míg az utolsó pozícióban az alsóházban még nyeretlen FCU Craiova 1948 tartózkodik, de még így is ledolgozható a hátránya.
Három forduló maradt hátra, amelyben parázs csaták várhatók, a szezonhajrá érdekessége, hogy
a kiesőzónában található csapatok már nem játszanak egymás között, hanem kizárólag az élmezőnyben helyet foglaló gárdákkal kell megküzdeniük.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 6 | 3 | 2 | 1 | 10-4 | 31 |
2 | Aradi UTA UTA | 6 | 3 | 2 | 1 | 10-8 | 31 |
3 | Galaci Oțelul Oțelul | 6 | 4 | 1 | 1 | 7-5 | 30 |
4 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 6 | 2 | 2 | 2 | 6-4 | 29 |
5 | Petrolul Ploiești Petrolul | 6 | 2 | 2 | 2 | 5-9 | 26 |
6 | FC Voluntari Voluntari | 6 | 2 | 2 | 2 | 10-8 | 22 |
7 | FC Botoșani Botoșani | 6 | 3 | 1 | 2 | 9-8 | 21 |
8 | Jászvásári Poli Jászvásár | 6 | 1 | 1 | 4 | 4-6 | 21 |
9 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 6 | 1 | 2 | 3 | 4-8 | 20 |
10 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 6 | 0 | 3 | 3 | 3-8 | 19 |
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!