Akár a Young Boys együttesét is kaphatják a szerdai húzáson. A svájci gárda a 2021–22-es idényben a harmadik helyen végzett az élvonalban, illetve a Bajnokok Ligája csoportkörben megverték többek között a Manchester United csapatát.
Nem kizárt, hogy a Flora Tallinn lesz az ellenfelük, akik jelenleg veretlenül vezetik az észt első osztályt. 15 lejátszott mérkőzésen 13-szor győztesként hagyták el a pályát, valamint 2-szer játszottak döntetlent.
A sorsoláson kaphatják a Rapid Wient is akár, akik az előző szezonban az osztrák élvonal felsőházának ötödik helyén zártak, az utolsó öt bajnokijukból egyet sem tudtak megnyerni, eléggé rossz formában zárták az idényt.
A háromszéki gárda akár az Osijekkel is megküzdhet, a horvát harmadik helyezett szintén ott van a lehetséges ellenfelek között.
A maradék két együttes az NK Olimpija Ljubljana, valamint a Differdange. Előbbi a szlovén bajnokság harmadik helyén, utóbbi a luxemburgi élvonal második pozíciójában végzett.
A sorsolás Nyonban zajlik, szerdán, 14 órától kezdődik az esemény.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!