Szombat este a labdarúgó 1. Liga tizenkettedik játéknapjának mérkőzésén a FCSB az Aradi UTA gárdáját látta vendégül. A két fél remek sorozatot tudott a háta mögött: a fővárosiak zsinórban hat győzelmet hoztak össze, míg az erdélyiek az egyetlen csapat volt az élvonalban, amelyik idegen környezetben nem szenvedett vereséget ebben a kiírásban.
A párharcot az FCSB irányította, de igazából nagy helyzetet az elején nem tudott összehozni. A 14. percben a kapufán csattant a játékszer, Moruțan szabadrúgását követően megmenekült az UTA. A Bálint László által irányított vendégek jól védekeztek, zárták a kapu előtti területet, a pihenőre maradt a 0–0.
Egy félórán át emberhátrányban játszott az aradi csapat, Roșu kapta meg második figyelmeztetését, így villant a piros. Még nagyobb volt a hazaiak mezőnyfölénye, két ízben is nagy védést mutatott be az UTA kapusa.
A 76. percben ő is tehetetlen volt, büntetőhöz jutott az FCSB, Man magabiztosan belőtte. A szoros vereséget nem tudta elkerülni az UTA, hiszen az utolsó percekben kétszer is betalált az ellenfél.
Az újonc elszenvedte első vereségét idegenben, a diadallal 30 ponttal az élen maradtak a fővárosiak a tabellán, előnyük öt egység az U Craiovával, kilenc a Kolozsvári CFR-el szemben.
Labdarúgó 1. Liga, 12. forduló:
FCSB–Aradi UTA 3–0 (0–0).
Gólszerzők: Dennis Man (74.), Florinel Coman (90.), Darius Olaru (90+2.).

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!