Szerdán új igazolást jelentett be közösségi oldalán a Sepsi OSK, amelynek vezetői a 27 éves Mihai Bălașával egyeztek meg. A târgoviște-i születésű középhátvéd másfél évre szóló szerződést írt alá a sepsiszentgyörgyi labdarúgóklubnál, hosszabbítási opcióval.
Bălașa 2019 nyara óta szerepelt az Universitatea Craiovánál, az oltyánokkal a Román Kupában, majd a szuperkupában is végső sikert ünnepelhetett.
Korábban az FCSB-t és a Konstancai Viitorult is erősítette a román élvonalban.
A többek között a Hagi-akadémián nevelkedett labdarúgó 19 éves az AS Romához került, de a Serie A-ban nem tudott bemutatkozni a „farkasoknál”, a harmadosztályban szereplő tartalékcsapatnál pallérozódott. A rómaiak később kölcsönadták a Serie B-ben érdekelt Crotone és Trapani gárdájához, majd 2017 januárjában hazatért Romániába.
Mihai Bălașa eddig nyolcszor szerepelt a román felnőtt labdarúgó-válogatottban, a dánok elleni (1:1) koppenhágai mérkőzésen debütált az oroszországi vb selejtezőjében. Legutóbb az osztrákokkal szemben 0–1-re elveszített, bukaresti Nemzetek Ligája-találkozón kapott lehetőséget.
Érdekesség, hogy mindkét meccsen jobbhátvédként játszott, holott elsődleges posztja szerint középhátvédként számítanak rá az edzők.
Az orosz Arszenal Tulától szerződtetett középcsatár, Alexandru Tudorie után Mihai Bălașa a Sepsi OSK második téli igazolása az aktuális szezonban.
A háromszékiektől a bolgár Cvetelin Csuncsukov, illetve Tamás Nándor is távozott, a Puskás Akadémiához visszatérő kézdivásárhelyi szélső időközben az NB II-es Csákvárhoz került kölcsönbe.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!