A Konstancai Viitorulnál nevelkedett galaci középcsatárral erősítette meg játékoskeretét a Sepsi OSK. A háromszéki labdarúgóklub hétfőn bejelentette, hogy megegyezett Alexandru Tudorievel, aki legutóbb az orosz élvonalban szereplő Arszenal Tulánál rúgta a bőrt.
A 192 centiméteres, 25 éves támadó a Galaci Oțelulnál kezdte felnőtt pályafutását, aztán 2015 nyarán az FCSB igazolta le Tudoriet. A fővárosi egyesület később kölcsönadta a Voluntarihoz, amely csapatnál 77 mérkőzésen 26 gólt szerzett.
Érdekesség, hogy pályafutása első mesterhármasát az 1. Ligában éppen a Sepsi OSK ellen jegyezte a 2017 őszén 0–3-ra megnyert brassói találkozón.
Tudorie a Voluntari-tól szerződött Oroszországba, de időközben az Universitatea Craiova játékosa is volt, az oltyánokkal a legutóbbi szezonban Román Kupa-diadalnak örülhetett.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!