Cristiano Bergodi nem hívánta meghosszabbítani lejáró szerződését a Sepsi OSK-val, úgy döntött, hogy elhagyja a Kovászna megyei csapatot. Az 58 éves edző ebben az idényben a labdarúgó Szuperliga felsőházába vezette csapatát, illetve a magasba emelhette a Román Kupát.
Az elmúlt héten a román szaksajtó arról cikkezett, hogy az olasz edző veszi át a Kolozsvári CFR-t, de a kincses város vezetősége Andrea Mandorlinit választotta.
„Volt egy kapcsolatfelvétel, de én még várni akartam. Elmegyek nyaralni, aztán lehet, hogy meglátogatom Sarri csapatát, a Laziót, hiszen a szívem csücske a biancoceleste" – nyilatkozta Cristiano Bergodi a tuttomercatoweb.com-nak.
A Sepsi OSK korábbi edzője ugyanakkor nem zárta ki azt sem, hogy visszatér a román Szuperligába:
– fejtette ki Bergodi.
Arra a kérdésre, hogy miként élte meg a sepsiszentgyörgyi éveket, csak annyit mondott, csodálatos, gyönyörű volt. „Akkor érkeztem, amikor utolsó előttiek voltak. Tizennyolc hónap alatt három trófeát nyertünk. Idén bejutottunk a rájátszásba és megnyertük a kupát. Elégedett vagyok” – tette hozzá.
A jelenlegi találgatások szerint Bergodi vagy az olasz másodosztályban köthet ki, vagy egy arab szerződésre mond igent.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!