Maros megye két harmadosztályú csapatának szerda kora esti találkozója eléggé egyoldalú párharcot hozott.
A versenyképesebb kerettel rendelkező nyárádtőiek az első félórában háromgólos előnyre tettek szert, az első két góljukat büntetőből szerezték. A fordulás után a 71. percben esett a következő találatot, ezt is a házigazdák lőtték. A viszonylag sok fiatal játékossal felálló szászrégeniek hamar szépítettek, majd a hosszabbításban még csökkentették a különbséget.
A Nyárádtői Unirea – amely az első körben szintén fölényesen, 3–0-s sikerrel jutott tovább a Marosszentgyörgyi Kinder ellenében – magabiztos győzelmével folytatja a kupasorozat harmadik fordulójában, amelyet augusztus 25-én rendeznek 52 együttes részvételével, a második körből továbbjutott 38 csapat mellé csatlakozik 14 másodosztályú gárda is.
Labdarúgó Román Kupa, 2. forduló:
Nyárádtői Unirea–Szászrégeni Avântul 4–2 (3–0)
Gólszerzők: Victor Astafei (7., büntetőből, 28.), Florin Istrate (16., büntetőből, 71.), illetve Tóth Krisztián (74.), Ionuț Sămărghițan (90+2.)
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!