Alexander Torvund Norvégiában, az Oslohoz közeli Bærum városában született 2000-ben. Alexander édesanyja felvidéki magyar, édesapja pedig norvég. A család 2001-ben költözött Magyarországra. A fiatal labdarúgó 2017 márciusában tett magyar állampolgársági esküt, majd 2017-ben tagja volt az U17-es labdarúgó Európa-bajnokságra kijutott magyar csapatnak, mellyel a tornán a negyeddöntőig jutott.
Az átigazolás hírét az FK Csíkszereda hétfőn délután jelentette be. „A Baráti Bőrlabda Football Club nevű kis csapatban kezdtem futballozni, voltam egy évig a REAC-ban, majd az MTK utánpótlásában töltöttem négy évet, és a Vasas Kubala Akadémián is megfordultam. Innen kerültem el a Videotonhoz, és 18 évesen Norvégiába igazoltam, a harmadosztályban szereplő Ullern IF csapatához, majd a Stabæk első osztályú gárdájához kerültem” – mondta a klub honlapjának Torvund.
Ezt követően Norvégiából Magyarországra vezetett az útja, a Mezőkövesd játékosa lett, ahonnan kölcsönbe Szentlőrincre került, majd Csákvár következett. Az előző szezont a Tiszakécske csapatában töltötte. A székelyföldi klub már az előző évben is megkereste őt.
– árulta el Torvund.
Az FK honlapja szerint a játékos vérbeli támadónak számít, játszott már center, „hamis kilences” és szélső pozícióban is.
A korosztályos magyar válogatottban Torvund csapattársa volt Szoboszlai Dominiknak. Az erényeivel kapcsolatosan Alexander a gyorsaságát, valamint a befejezéseket emelte ki.
A csíki csapattól idén nyáron távozott Gyenge Szilárd kapus, illetve Apró Claudiu, Nistor Ákos, Dezamits Dominik, Jelena Richárd és Alexandru Ureche mezőnyjátékos. Gyenge és Nistor a Sepsi OSK-nál folytatja, Apró az Újszenteshez igazolt, Dezamits visszatért a Pakshoz, Jelena a Tatabányához igazolt, Ureche pedig a BVSC-Zugló csapatához.
Alexander Torvund a harmadik labdarúgó, aki idén nyáron az FK Csíkszeredához igazolt. Korábban a 19 éves Kovács Márk visszatérését, illetve Hegedűs János leigazolását jelentette be hivatalosan a csíki klub vezetősége.
A román labdarúgó 2. Liga 2024–2025-ös idényének alapszakasza augusztus első hétvégéjén kezdődik, a bajnokság programját szerdán, július 17-en délután készíti el a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!