A CONIFA januárban tartott éves közgyűlésén megalakult a női bizottság, amelynek vezetője Lucy Mills lett, aki főállásban az FC Barcelonánál dolgozik. Akkor a CONIFA alelnöke, a Székelyföld Labdarúgó-egyesület vezetője, Wenczel Kristóf úgy nyilatkozott, hogy a szervezet egyik fő projektje a női labdarúgás megerősítése, céljuk Európa-bajnokságot vagy világbajnokságot szervezni a hölgyek számára. Azóta több előrelépés is történt, és
jelenleg úgy néz ki, hogy jövő nyáron az első világbajnokságnak Székelyföld lesz a házigazdája.
„A CONIFA-nál már egy éve aktív téma a női labdarúgás, szeretnénk felzárkóztatni a fiúk mellé. Ezen a téren már történtek kisebb események, de ilyen horderejű rendezvényre még nem került sor. Május környékén, amikor a Székelyföld Labdarúgó-egyesület átszervezéséről egyeztettem az FK Csíkszereda elnökével, Szondy Zoltánnal, fölvetettem neki egy ilyen torna lehetőségét, ő pedig azonnal jelezte, hogy partner ebben, jövőre Csíkszeredában meg is rendezhető a világbajnokság” – mondta Wenczel Kristóf.
A CONIFA alelnöke szerint hatcsapatos tornát terveznek, ám ha nagyobb az igény, akkor a létszám nyolcra is duzzasztható. „Az a célunk, hogy legalább három kontinensről legyen résztvevő, ne kizárólag európai csapatok szerepeljenek majd a vébén.
– folytatta.
Korábban a norvégiai Alta városa jelezte, hogy megszervezné az első női tornát, ám közbeszólt a koronavírus-járvány, így a többi CONIFA-esemény mellett a lappföldi is elmaradt. Az Észak-Macedóniába tervezett férfi vébét törölték, így számukra a legközelebbi esemény a jövő évi nizzai Európa-bajnokság lesz.
„A jövőre tervezett sportesemények végleges dátumait most képtelenség megmondani, mivel a koronavírus-járvány bármit bármikor átírhat. Konkurensünk nincs, a CONIFA szeretné megrendezni a vébét, Csíkszeredában pedig a Székelyföld Labdarúgó Akadémia infrastruktúrájának köszönhetően minden adott egy ilyen torna lebonyolítására. Ha minden rendben alakul, akkor 2021 június második felében lenne a női vébé.
Most gőzerővel nekilátunk Székelyföld válogatottjának kialakításához, ez viszont nem tűnik bonyolult dolognak, hiszen Székelyudvarhelynek, Csíkszeredának és Marosvásárhelynek is nagyon jó női csapatai vannak” – zárta a beszélgetést Wenczel.
Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke megkeresésünkre kifejtette, régi és jó a kapcsolatuk van a Székelyföld Labdarúgó-egyesülettel, hiszen többször engedték már el játékosaikat a férfi CONIFA-vébére vagy Eb-re.
„Amikor felvetődött annak ötlete, hogy mi rendezzük meg az első női labdarúgó-világbajnokságot, mérlegeltünk, és úgy döntöttünk, hogy felvállaljuk, benyújtjuk a közös szándéknyilatkozatot.
Még korai a történetről beszélni, hiszen csak a szándéknyilatkozatnál járunk, de bízunk benne, hogy a székelyföldi önkormányzatok mellénk állnak. A városok, illetve a megyék vezetésétől nem anyagi, hanem infrastrukturális segítségre számítunk. Bízom abban, hogy a térség méltóképpen meg tudja rendezni a CONIFA női világbajnokságot” – nyilatkozta Szondy.
Székelyföld női labdarúgó-válogatottja 2016 nyara óta létezik, első mérkőzését a magyar felnőtt nemzeti csapat ellen játszotta Székelyudvarhelyen, a vendégek 5–0-ra nyertek.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!