Az élvonal rangadóját Kisbecskereken rendezik, ahova a címvédő Kolozsvári U Olimpia látogat.
A tengerparti együttes eddig mindhárom meccsét elveszítette, hazai pályán kikapott a Galaci Universitateától (0–1), majd súlyos vereséget szenvedett a Kisbecskereki Fortunától (1–7), míg vendégként 2–1-re alulmaradt az Alexandriai Universitatea otthonában.
A Vasas eddig tökéletesen teljesít a bajnokságban, a nyitófordulóban 3–0-ra verte a Borgóprundi Heniut, majd játék nélkül jutott a három ponthoz a Resicabányai Banat Girls ellen. A legutóbbi fordulóban pedig hátrányból fordítva nyert 4–1-re a Nagybányai SK otthonában.
Az udvarhelyi csapat gyengébb gólkülönbsége miatt jelenleg harmadik Kisbecskerek és a Kolozsvári Olimpia mögött, míg Konstanca a tizedik helyet foglalja el a táblázaton.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!