Albu László, az FK Csíkszereda vezetőedzője tudatában van ennek, de bízik a jó eredményben. „Teljes erőbedobással készülünk a vasárnapi összecsapásra, számunkra mindig a következő meccs a legfontosabb, és minden meccsen az a célunk, hogy győztesen hagyjuk el a pályát.
Visszatértek az elmúlt napokban a különböző korosztályos válogatottakba behívott játékosaink is: Tankó Réka az U19-es, míg Szőke Eszter és Balog Boglárka az U17-es romániai válogatottban szerepelt, és mindhárman ígéretes teljesítményt nyújtottak” – nyilatkozta Albu.
A Vasas Feminánál is gőzerővel készülnek a székelyudvarhelyi városi stadionban vasárnap délután 5 órakor kezdődő találkozóra. „A válogatottból visszajöttek a játékosaink, szerencsére egyikük sem sérült meg. A keretünk teljes, Csíkszeredához képest is fiatal csapatunk van, átlagéletkorban legalább 2 évnyi különbség van, de ennek ellenére a tapasztalat mellettünk szól. De nem szabad elfelejteni, hogy egy fiatal átlagéletkorú csapatnál hullámzó lehet a teljesítmény.
– mondta László Béla, a Vasas Femina elnöke.
Az FK Csíkszereda győzelemmel kezdte szereplését a női élvonalban, az első fordulóban 3–2-re verte a CSM Alexandriát. Sikerrel rajtolt a Vasas Femina is, a Bukaresti Fair Play otthonában 4–1-re nyert.
A Székelyudvarhelyi Vasas Femina–FK Csíkszereda mérkőzést az FRF.tv élőben közvetíti.
A 2. Ligában a Vasas Femina II. az FCSB vendégeként gól nélküli döntetlent játszott a nyitófordulóban. A lányok tegnap délután is pályára léptek, a 3. fordulóból előrehozott mérkőzésen a Chindia Târgoviște vendégeiként 7–1-re kikaptak. Vasárnap hazai pályán játszanak, a Nicu Gane Fălticeni-t 14–0-ra legyőző Konstancai Farult fogadják a műgyepes pályán.
Női labdarúgó 1. Liga, 2. forduló: Marosvásárhelyi SE–Temesvári Poli 0–3.
Vasárnap 11 órától Banat Girls–CSM Alexandria, Aradi Piros Security–Bukaresti Fair Play, Nagybányai Fotbal Feminin–Kolozsvári U, 17 órától Székelyudvarhelyi Vasas Femina–FK Csíkszereda, Bukaresti Carmen–Galaci Universitatea.
2. Liga, 3. forduló (előre hozott mérkőzés): Chindia Târgoviște–Vasas Femina II. 7–1 (0–0).
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!