Az esőzések miatt rossz állapotú, nehéz talajú pályán csapott össze a két csapat, a vendégek kizárólag a védekezéssel voltak elfoglalva, a Vasas Femina pedig egymás után hagyta ki a lehetőségeit. Végül sikerült a legfontosabb célt elérni, azaz simán otthon tartották a három pontot, ám a gólkülönbségüket nem tudták igazán feljavítani.
„A Bukaresti Carmen elleni meccsen elrontottuk a gólkülönbségünket, ezt szerettük volna kikozmetikázni. Kevés az esélye annak, hogy az döntsön, de minimális mégis van. Úgy számolunk, hogy 17 ponttal be lehet kerülni a felsőházi rájátszásba. Maradt két meccs az alapszakaszból, megyünk Kolozsvárhoz, majd fogadjuk Temesvárt, ezeken a papírforma szerint nem vagyunk esélyesek, még a pontszerzésre sem. De a dolgunkat továbbra is elvégezzük és megyünk előre” – mondta László Béla, a Vasas Femina elnöke.
A lányok jövő vasárnap a címvédő Kolozsvári U vendégei lesznek, majd december 4-én hazai pályán az éllovas, még gólt sem kapott Temesvári Poli ellen zárják az alapszakaszt.
2022. 11. 19. 15:00 | CSM Alexandria CSM Alexandria | Kolozsvári U Olimpia Olimpia | 0-3 |
2022. 11. 20. 11:00 | Bukaresti Fair Play Bukaresti Fair Play Joc Cinstit | Resicabányai Banat Girls Banat Girls | 0-3 |
2022. 11. 20. 11:00 | Aradi Piros Security Piros Security | Bukaresti Carmen Carmen | 0-8 |
2022. 11. 20. 12:00 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | Temesvári Poli Temesvári Poli | 0-7 |
2022. 11. 20. 14:00 | Székelyudvarhelyi Vasas Femina Vasas Femina | Galaci Universitatea Galac | 3-0 |
2022. 11. 20. 14:30 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | Nagybányai Fotbal Feminin Nagybányai Fotbal Feminin | 0-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Temesvári Poli Temesvári Poli | 9 | 9 | 0 | 0 | 68-0 | 27 |
2 | Kolozsvári U Olimpia Olimpia | 9 | 8 | 0 | 1 | 53-6 | 24 |
3 | Bukaresti Carmen Carmen | 8 | 6 | 0 | 2 | 39-6 | 18 |
4 | Székelyudvarhelyi Vasas Femina Vasas Femina | 9 | 5 | 2 | 2 | 16-16 | 17 |
5 | Resicabányai Banat Girls Banat Girls | 9 | 5 | 0 | 4 | 28-14 | 15 |
6 | CSM Alexandria CSM Alexandria | 8 | 4 | 1 | 3 | 16-15 | 13 |
7 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 9 | 4 | 1 | 4 | 17-17 | 13 |
8 | Nagybányai Fotbal Feminin Nagybányai Fotbal Feminin | 9 | 3 | 1 | 5 | 9-39 | 10 |
9 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 9 | 2 | 1 | 6 | 11-24 | 7 |
10 | Aradi Piros Security Piros Security | 9 | 0 | 2 | 7 | 6-36 | 2 |
11 | Bukaresti Fair Play Bukaresti Fair Play Joc Cinstit | 9 | 2 | 1 | 6 | 14-44 | 1 |
12 | Galaci Universitatea Galac | 9 | 0 | 1 | 8 | 2-62 | 1 |
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!