„2024-ben a norvégiai Bodø lesz Európa kulturális fővárosa. Megannyi kulturális esemény mellett június 2–9. között itt rendezik CONIFA női világbajnokságot és bizony a hatcsapatos mezőny tagja a székely labdarúgó-válogatott is” – adták hírül Székelyföld labdarúgó-válogatottja Facebook-oldalán.
A székely lányok mellett a házigazda (és egyben vb-címvédő) FA Sápmi, Tnsa Dharamsala (Tibet), Tamil Eelam (Srí Lanka), Észak-Ciprus és Kashmir FA (India) válogatottja lesz ott a vébén. A helyszínek között szerepel a FK Bodø/Glimt stadionja is, ahol augusztusban már a Sepsi OSK is pályára lépett az Európai Konferencialigában.
A csapatot működtető Székelyföld Labdarúgó Egyesület elnöke, Wenczel Kristóftól megtudtuk, hogy
a női válogatottnak – akárcsak a fiúknál – az FK Csíkszereda női csapata adja majd a gerincét, de szorosan együttműködnek a többi székelyföldi együttessel is, a szövetségi kapitány pedig Albu László lesz.
A torna csoportkörének sorsolása ezután fog megtörténni, a tervek szerint a CONIFA TV-ben élőben fogják közvetíteni majd a mérkőzéseket.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!