Hirdetés

Nincs jó formában a címvédő, kihasználná ezt a Sepsi OSK

Legutóbb március elején játszott egymás ellen a CFR és a Sepsi OSK, 2–2-es döntetlenre végeztek
Fotó: Pinti Attila

A címvédő Kolozsvári CFR otthonában játszik szombaton a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának 4. fordulójában. A kolozsváriak még nyeretlenek a playoffban, míg a háromszékiek az előző meccsükön legyőzték a Rapidot.

Az utóbbi öt évben bajnok kolozsvári együttes nincs könnyű helyzetben a bajnoki címért zajló küzdelemben, hiszen a rájátszásban három forduló után négy pontos hátrányba került az éllovas Konstancai Farul mögött. A CFR még nem nyert meccset a playoffban, mindössze három döntetlent jegyzett, a Rapiddal 2–2-re, a Craiovával és az FCSB-vel 1–1-re végzett.

A hatodik helyen álló Sepsi OSK két vereséggel kezdte a rájátszást, a Farultól és az FCSB-től is 2–1-re kapott ki, az előző fordulóban viszont hangzatos győzelmet aratott, hazai pályán 2–0-ra verte a Rapidot, így megkezdte a felzárkózást.

Hirdetés

A CFR és a Sepsi ebben az idényben már háromszor találkozott egymással, a szezonnyitó Szuperkupa-mérkőzésen a székelyföldiek 2–1-re diadalmaskodtak, míg a bajnokság alapszakaszában ősszel a címvédő otthon 2–1-re nyert, március elején pedig 2–2-es döntetlent játszottak Sepsiszentgyörgyön.

A mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK vezetőedzője megjegyezte, olyan csapattal találkoznak, amely nehéz időszakon megy keresztül a teljesítményét illetően, de nagy tapasztalattal rendelkező játékosaik vannak, és tudják, hogyan kell felállni ebből a helyzetből, hiszen jelenleg ugyan négy pontos hátrányban vannak az élen, de még sok forduló van hátra, és a bajnokság végéig bármi megtörténhet.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Az olasz szakvezető rámutatott, nem szabad azt hinniük, hogy bár ők javuló formát mutatnak és az előző meccsükön sikerült győzniük, egyszerű mérkőzésük lesz ellenük és könnyedén megszerzik a pontokat.

Sok önbizalmat adott a Rapid elleni győzelem, a fiúk felszabadultan és rendkívüli hozzáállással játszottak, minden szempontból jó teljesítményt nyújtottak. De csak most jön a neheze, rendeznünk kell a sorainkat, hogy folytassuk a jó eredmények sorát. Végig fegyelmezettek kell legyünk, és ki kell használjuk a CFR hiányosságait”

– fogalmazott Cristiano Bergodi.

A Kolozsvári CFR–Sepsi OSK mérkőzés szombaton 19 órakor kezdődik, élőben közvetíti a Digi Sport 1, az Orange Sport 1 és a Prima Sport 1 csatorna. A játékvezető Iulian Călin lesz, munkáját George Neacşu és Vladimir Urzică partjelzők segítik, a VAR-szobában pedig George Vidican és Romică Bîrdeş ülnek.

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, rájátszás, felsőház, 4. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, rájátszás, felsőház

Konstancai Farul:
Kolozsvári CFR:
FCSB:
Universitatea Craiova:
Bukaresti Rapid:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ilyés Róbert: kockáztatnunk kellett, de a csapat jelesre vizsgázott

Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.

Az FK Csíkszereda elhozta a pontokat a galaci katlanból (videóval)

A szezon eddigi legjobb idegenbeli játékával aratott fontos győzelmet az FK Csíkszereda, a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának első fordulójában, szombaton 3–2-re legyőzte a Galaci Oțelult, és nagy lépést tett a bennmaradásért zajló harcban.

Székelyhon

Döntött a kormány: július 1-jétől nő a minimálbér

Elfogadta a kormány csütörtöki esti ülésén azt a határozatot, amely szerint július 1-től a jelenlegi 4050 lejről 4325 lejre nő a bruttó minimálbér.

`
Krónika

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt

A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Krónika

Az erdélyi magyar kulturális és tudományos élet meghatározó szereplőit is kitüntették

A március 15-i magyar állami kitüntetések idei díjazottjai között több erdélyi alkotó és szakember neve is szerepel.

Főtér

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Ez is érdekelheti

Bennmaradó helyen zárja az alsóház nyitófordulóját az FK Csíkszereda

Kedvezően alakult a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának első vasárnapi találkozója az FK Csíkszereda számára, amely a galaci győzelmének köszönhetően az első fordulót követően biztos bennmaradó helyen áll a tabellán.

Kedvezőtlen számok: mindössze két klub felelt meg az 5+6-os szabálynak a Szuperligában

A labdarúgó Szuperliga alapszakaszát követően a statisztikákból kiderült, hogy a 16 csapatos mezőnyből mindössze két klub felelt meg a Román Labdarúgó-szövetség által bevezetett 5+6-os szabálynak.

Lemondott Bálint László az FK Csíkszereda elleni kudarc után

Komoly következményekkel járt a Galaci Oțelul számára az FK Csíkszereda elleni vereség: Bálint László vezetőedző közvetlenül a lefújást követően bejelentette távozását, és kijelentette, hogy nem folytatja munkáját a Duna-parti klub kispadján.

Ilyés Róbert: kockáztatnunk kellett, de a csapat jelesre vizsgázott

Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.

Az FK Csíkszereda elhozta a pontokat a galaci katlanból (videóval)

A szezon eddigi legjobb idegenbeli játékával aratott fontos győzelmet az FK Csíkszereda, a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának első fordulójában, szombaton 3–2-re legyőzte a Galaci Oțelult, és nagy lépést tett a bennmaradásért zajló harcban.

Kleinheisler újra a kezdőben – az FK Csíkszereda összeállítása Galacon

Az utóbbi fordulókban kiesebb sérüléssel bajlódott az 53-szoros magyar válogatott labdarúgó. Kleinheisler László újra bevethető, és kezdőként lép pályára szombaton este az FK Csíkszeredánál.

Kovács István a fővárosi rangadót, testvére az FK Csíkszereda vendégjátékát vezeti

Két mérkőzést rendeznek a szombati játéknapon a labdarúgó Szuperliga rájátszásának nyitófordulójában. Mindkét párharcban a Kovács-testvérek bíráskodnak.

Tartalékos Oțelul várja az FK Csíkszeredát

Súlyos keretproblémákkal kezdi a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszását a Galaci Oțelul: három eltiltás és több sérülés is sújtja a csapatot az FK Csíkszereda elleni meccs előtt.

Ritkán látható vicces öngóllal kezdődött a rájátszás a Szuperligában (videóval)

Alig egy perc telt el a labdarúgó Szuperliga rájátszásából, máris megszületett a szezon egyik legkülönösebb öngólja: az FC Hermannstadt védője saját csapattársa fejéről juttatta a labdát a kapuba.

A csíki együttes pénteken még nem játszik, de félszemmel már figyelnie kell a riválisokra

Pénteken kezdetét veszi a labdarúgó Szuperliga felső- és alsóházi rájátszása. Bár az FK Csíkszereda csak szombaton lép pályára, már az első játéknap eredményei is komoly hatással lehetnek a Hargita megyei együttes helyzetére.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!