Hirdetés

Nicolae Păun: máskor mi domináltunk és nem tudtunk nyerni, most fordult a kocka

Megszületett a Sepsi OSK első idegenbeli győzelme. Korábbi felvétel
Fotó: Tuchiluș Alex

2026. augusztus 30., 09:47

Korábban hiába futballoztak fölényben, elmaradt a győzelem, ezúttal viszont gyengébb teljesítménnyel is begyűjtötték a három pontot. A Sepsi OSK-nál kiemelték a három pont fontosságát, illetve azt is, hogy eredményes volt az ellenfél játékának kielemzése.

2026. augusztus 30., 09:47

A Sepsi OSK a 89. percben szerzett találattal győzött 1–0-ra az FC Argeș otthonában, ezzel hat fordulóra nyújtotta veretlenségi sorozatát. A háromszékiek ezúttal nem tudtak olyan meggyőző teljesítményt nyújtani, mint néhány korábbi mérkőzésükön, Nicolae Păun szerint azonban éppen ezért különösen értékes a három pont.

„Nyilvánvaló, hogy nem könnyű az FC Argeș otthonában győzni. Az első félidőben nem játszottunk rosszul, de nem találtuk igazán a ritmust, a másodikban pedig rengeteget kellett küzdenünk. A végén sikerült elkapnunk őket egy ellentámadásból, és megszületett a győztes gól” – értékelt a Sepsi OSK csapatkapitánya a Digi Sportnak adott villáminterjúban.

Hirdetés

Păun arra is kitért, hogy az eredmény bizonyos szempontból éppen az ellenkezője volt annak, amit az előző fordulókban tapasztaltak.

A többi mérkőzésen mi domináltunk, jól játszottunk, mégsem tudtunk nyerni, most fordult a kocka, hiszen ezúttal gyengébb teljesítményt nyújtottunk, mégis megszereztük a három pontot.

Jó csapatunk van, jó formában vagyunk, az első forduló óta nem kaptunk ki. Sok olyan játékosunk van, aki rengeteg mérkőzést játszott már az élvonalban, ezt a tapasztalatot pedig igyekszünk kamatoztatni” – tette hozzá.

Kapcsolódó

A középpályás Doru Andrei elsősorban a vendégek alkalmazkodóképességét emelte ki. Elmondása szerint előzetesen felkészültek arra, milyen eszközökkel próbálkozik majd az FC Argeș.

„Minden egyes labdáért meg kellett küzdenünk, de úgy érzem, remekül felvettük a Szuperliga ritmusát. Kielemeztük az FC Argeș játékát, tudtuk, hogy sok hosszú indítással próbálkoznak majd. Jól alkalmazkodtunk ehhez, és sikerült lezárnunk a területeket. A végén aztán jött a gól, Oteliță eldöntötte a mérkőzést, aminek nagyon örülünk” – fogalmazott Andrei.

A főszereplő végül Bogdan Oteliță lett. A 24 éves védő csereként lépett pályára, majd a 89. percben megszerezte első Szuperliga-gólját. Mint kiderült, Ovidiu Burcă külön feladattal küldte pályára.

„Küzdelmes és nagyon kiélezett mérkőzés volt.

A becserélésemkor a vezetőedző azt mondta, ha lehetőségem adódik rá, bátran támadjam a kaput, és próbáljam megváltoztatni a mérkőzés állását. Szerencsére ez nagyon jól sikerült”

– mondta mosolyogva Oteliță a meccs utáni villáminterjúban.

Burcă elsősorban a győzelem értékét hangsúlyozta. Emlékeztetett arra, hogy együttese újoncként szerepel a Szuperligában, most pedig egy olyan ellenfél otthonából távozott három ponttal, amely az előző idényben a felsőházi rájátszásban szerepelt.

„Nem szabad elfelejtenünk, hogy a 2. Ligából érkeztünk, újoncok vagyunk a Szuperligában. Egy olyan csapat otthonában sikerült győznünk, amely az előző szezonban a felsőházi rájátszásban szerepelt, ezért ez rendkívül értékes siker számunkra. Egy mérkőzés 90 percig tart, végig higgadtnak, kitartónak és koncentráltnak kell maradni. A fiúk most is megmutatták, hogy képesek erre” – értékelt a vezetőedző.

A szakember szerint a háromszékiek jó sorozatának egyik alapja a stabil védekezés. A Sepsi OSK hét bajnoki alatt mindössze négy gólt kapott.

Az én meglátásom szerint a jó futball a remek védekezésnél kezdődik, ezért erre különösen nagy hangsúlyt fektetünk. Tudtuk, mennyire nehéz lesz a Szuperliga, ezért megpróbáltunk megfelelően felkészülni. Jól működik a védelmünk, de még rengeteg munka vár ránk, és bőven van hová fejlődnünk”

– mutatott rá.

A bajnokságban a Sepsi OSK-ra újabb kiszállás vár, szeptember 5-én, a Szuperliga alapszakaszának 8. fordulójában az FC Botoșani vendége lesz. Azt megelőzően viszont a Sepsi Duna Arénában is pályára lép, szeptember 1-jén a Kolozsvári CFR-t látja vendégül a Román Kupa csoportkörének 1. játéknapján.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Fegyveres rablás áldozata lett a magyar válogatott korábbi kapusa

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.

Tuzson Ágnes nem ismer lehetetlent – út a fogorvosi praxistól a hawaii-i világbajnokságig

Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.

Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

`
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Ez is érdekelheti

Már nem bevehetetlen a Sepsi Duna Aréna, közel volt a bravúrhoz az FK Csíkszereda

Pont nélkül zárta a Szuperliga 11. fordulóját a két székelyföldi csapat. A Sepsi OSK elveszítette hazai veretlenségét, az FK Csíkszereda viszont az edzőváltás után bátrabban játszott, és szoros mérkőzésre késztette a címvédőt.

Többet próbálkozott az Argeș, a CFR vitte el a pontokat

Anton Krešić góljával nyert a Kolozsvári CFR az FC Argeș vendégeként a labdarúgó Szuperliga 11. fordulójában. A kincses városiak az U ellen elszenvedett vereség után javítottak, a házigazdák nyeretlenségi sorozata tovább nőtt.

Mutatjuk a Farul védőjének lehetetlen szögből lőtt hatalmas gólját (videóval)

Magabiztos, 3–1-es győzelmet aratott hazai pályán a Konstancai Farul a Petrolul ellen a Szuperliga 11. fordulójában. Cristian Ganea már az 5. percben egy ritkán látható találattal szerezte meg a vezetést.

Új időpontot kapott a Sepsi OSK hazai meccse, korábban kezd az FK Csíkszereda

Egy nappal a menetrend közzététele után módosították a labdarúgó Szuperliga 13. fordulójának programját. A Sepsi OSK végül hétfőn fogadja a címvédőt, az FK Csíkszereda pedig a korábban meghirdetettnél hamarabb lép pályára.

A hajráig bírta a bajnok iramát az FK Csíkszereda (videóval)

A címvédő Universitatea Craiova ellen játszotta első tétmérkőzését az FK Csíkszereda Valentin Suciu vezetőedző visszatérése után. A piros-feketék sokáig jól tartották magukat, a vendégek azonban a hajrában szerzett góllal elvitték a pontokat.

Bátrabb játékot vár, nem szeretne feltartott kézzel kezdeni az FK Csíkszereda edzője

Az FK Csíkszereda a bajnoki címvédő U Craiova ellen folytatja a labdarúgó Szuperligát. Valentin Suciu vezetőedző támadóbb futballt és bátrabb játékot vár csapatától, amelynek sürgősen szüksége van a pontokra.

Valentin Suciu: A bizalom kölcsönös a csapat és közöttem

Az önbizalomhiány a csapat egyik legnagyobb problémája az FK Csíkszereda nemrég kinevezett vezetőedzője szerint. Valentin Suciu minél hamarabb elérné az első győzelmet a Szuperligában. Saját játékfilozófiát és harcos mentalitást szeretne.

Hit, hűség, remény – a szurkolók töretlenül hisznek a Sepsi OSK-ban (videó)

Az OSK Weekenden a szurkolókat kérdeztük arról, hogyan élték meg az elmúlt éveket, miként látják most a csapatot, és mit várnak a folytatástól. A válaszokból egyértelműen kirajzolódott: a hit továbbra is töretlen, a jövőt pedig bizakodva látják.

Doru Andrei: valamelyest veszítettünk az önbizalmunkból, rendbe kell tennünk a dolgokat

A rögzített helyzeteknél elkövetett hibákat emelték ki a Sepsi OSK játékosai és vezetőedzője a Dinamótól elszenvedett 2–0-s vereség után. A háromszékiek hazai bajnoki veretlensége véget ért, Ovidiu Burcă pedig elismerte korábbi csapata fölényét.

Magyarellenes hangulatban csak kapufáig jutott a Sepsi OSK (videóval)

Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!