Először a spanyol AS című sportnapilap írta meg, hogy a francia tréner befejezi második időszakát a klubnál, amellyel 2015 óta háromszor nyert Bajnokok Ligáját és kétszer bajnokságot.
Zidane már közölte döntését a klub vezetőivel és a játékosokkal – ezt a Real Madrid honlapja csütörtök délelőtt megerősítette. A közlemény megemlíti, hogy a klub tiszteletben tartja a francia szakember döntését, aki edzőként és játékosként is a Real Madrid legnagyobb legendái közé tartozik.
A Real címvédőként második lett idén a La Ligában a fővárosi rivális Atlético mögött, a BL-ben az elődöntőben búcsúzott, míg a Király Kupában már a 32 között kiesett, így 11 év után először trófea nélkül zárta a szezont.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!