Hirdetés

Vaskos meglepetés: döntetlent játszott Luxemburggal a magyar válogatott

Callum Styles a Luxemburg elleni mérkőzésen
Fotó: MTI/Kovács Tamás

MTI
2022. november 17., 23:14

A magyar labdarúgó-válogatott 2–2-es döntetlent játszott Luxemburg vendégeként a csütörtöki barátságos mérkőzésen.

MTI
2022. november 17., 23:14

 

Mindkét csapat támadó szellemben igyekezett kezdeni, ennek jegyében a felek már a rivális tizenhatosánál letámadták az ellenfél játékosait. Az első helyzetre nem is kellett sokat várni, Styles elrontott hazaadását követően büntetőhöz jutottak a hazaiak, akik így a vezetést is megszerezték. A magyarokat alaposan megzavarta a bekapott gól, pontatlanabbá vált a játékuk, amit az is jelzett, hogy egy újabb hátul eladott labdából majdnem ismét eredményes volt Luxemburg.

Hirdetés

Az első igazán ígéretes magyar akcióra több mint negyedórát kellett várni, de Nagy Ádám elrontotta az utolsó passzt. A vendégek az első játékrész derekán vették át az irányítást, az első kaput eltaláló lövés Gazdagtól még középre tartott, de néhány perccel később Szalai Attila csukafejese már a kapuban kötött ki,

ezzel a Fenerbahce védője először volt eredményes a címeres mezben.

A szünetig hátralévő időben a magyar csapat többnyire meddő mezőnyfölényben futballozott, így újabb lehetőség nem alakult ki, csupán az agilisan játszó Szoboszlainak sikerült majdnem lecsapnia egy rossz hazaadásra.

A folytatásra sokkal lendületesebb és elszántabb magyar csapat futott ki a pályára, melynek nyomán Szalai majdnem megszerezte második gólját is. Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai lendületben maradtak és sorra vezették veszélyes támadásaikat, míg az ellenfél a félpályát is csak elvétve lépte át. A vendégszurkolók által éltetett olasz szakember hármas cserével próbálta frissíteni együttesét, amely az új felállásban is kezdeményezőbb volt riválisánál, sőt,

éppen két becserélt játékosa, Kerkez Milos és az újonc Németh András hozta össze a második magyar gólt.

A magyar öröm csak bő tíz percig tartott, mert a hazaiak jószerivel a második félidei első komolyabb akciójukból egyenlítettek. Ez alaposan megzavarta a magyarokat és fellelkesítette a luxemburgiakat, egy ízben Dibusznak kellett bravúrosan hárítania, hogy ne kerüljön ismét hátrányba a válogatott, amely az utolsó percekre ugyan rendezte a sorait, azonban már nem maradt ideje arra, hogy megszerezze a győztes gólt.

Öt évvel ezelőtt, 2017 novemberében is felkészülési mérkőzést játszott egymással a két együttes, akkor Luxemburg 2–1-re nyert.

A magyarok vasárnap 21.15-től Görögországot fogadják a Puskás Arénában. Ez lesz Dzsudzsák Balázs búcsúmeccse a nemzeti együttesben, 109. fellépésével pedig – Király Gábort megelőzve – egyedüli csúcstartóvá válik a válogatottságot illetően.

Barátságos mérkőzés:
Luxemburg–Magyarország 2–2 (1–1)
Luxembourg, 3571 néző, v.: Jonathan Lardot (belga)
gólszerzők: Rodrigues (7., 11-esből), Curci (78.), illetve Szalai A. (25.), Németh A. (67.)
Luxemburg: Moris (Schon, a szünetben) – Jans, Mahmutovic, Olesen (Thill, a szünetben) – Bohnert, Da. Sinani, Barreiro, Pinto – Borges Sanches (Curci, 71.), Rodrigues (Rupil, 90+1.) – De. Sinani (Lohei, 59.).
Magyarország: Dibusz – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola (Botka, 78.), Nagy Á. (Baráth P., 78.), Styles, Nagy Zs. (Kerkez, 57.) – Szoboszlai (Kalmár, 87.), Gazdag (Sallai, 57.) – Ádám (Németh A., 57.).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Az FCSB ellenfelet kapott, a CFR-nek még várnia kell rá

Kisorsolták a labdarúgó Konferencia Liga második selejtezőkörének párosításait, ahol egyelőre csak az FCSB ismerte meg ellenfelét, a Kolozsvári CFR az első fordulóból továbbjutó csapattal találkozik.

Elkerülte egymást a Ferencváros és a Kolozsvári U az Európa Ligában

Könnyen összejöhetett volna a magyar–román párharc a labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörében. A keddi sorsolás viszont nem így hozta, a Ferencváros szerb, a Kolozsvári U nagynevű ellenfelet kapott.

A szünet után fordított és legyőzte a kazahokat a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott a szünet után fordított és 3-1-re legyőzte Kazahsztánt kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen.

A csereként beálló játékosok nyerték meg a meccset Romániának

Második felkészülési mérkőzését játszotta Románia a júniusi válogatott szünetben. A trikolórok szombat este Wales ellen két cserejátékos góljával 2–1-re nyertek, Gheorghe Hagi pedig megszerezte első győzelmét a visszatérése óta.

Varga Barnabás duplázott, legyőzte Finnországot a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2–1-re legyőzte Finnországot a Puskás Arénában pénteken rendezett barátságos mérkőzésen.

Kezdők voltak az FK Csíkszereda játékosai a romániai női válogatott vb-selejtezőjén

A Moldovai Köztársaság elleni gól nélküli döntetlennel zárta világbajnoki selejtezőcsoportját a romániai női labdarúgó-válogatott. Az FK Csíkszereda két játékosa, Geréd Erika és Ana Maria Vădulescu egyaránt kezdőként lépett pályára.

Döntetlennel tért vissza Románia kispadjára Gheorghe Hagi

Idegenbeli döntetlennel mutatkozott be a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi, a kedd esti barátságos mérkőzésen a trikolórok 1–1-re végeztek Georgia ellen.

Tizenegyesekkel védte meg Bajnokok Ligája-címét a PSG

Drámai finálét rendeztek a budapesti Puskás Arénában: a Paris Saint-Germain és az Arsenal 120 perc alatt nem bírt egymással, a tizenegyespárbajban viszont a franciák bizonyultak jobbnak, így megvédték Bajnokok Ligája-címüket.

Hosszabbításban dőlt el: a korábbi bajnok készülhet az európai kupaporondra

A két fővárosi rivális párharcából az FCSB került ki győztesként, hosszabbításban győzte le a Dinamót, és sikerével indulhat a Konferencia Liga selejtezőjében.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!