Esterházy szerdán az M1-nek nyilatkozva elárulta, a januártól a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős lipcsei csapatot erősítő Szoboszlai combsérülés miatti rehabilitációja jól, megfelelő ütemben halad, ám még nem tudja, mikor játszhat újra a válogatott támadó – írja az M4Sport.
A menedzser kiemelte, nincs bevált recept arra, érdemes-e fiatalon külföldre igazolnia egy magyar labdarúgónak. Két utat jelölt meg számukra a profi, nemzetközi szintű futballistává váláshoz: az egyik, hogy 16 évesen külföldre szerződik, a másik pedig az, hogy a hazai élvonalbeli bemutatkozás után teszi ezt meg.
Utóbbi esetében azt látja, hogy a versenyrendszer átalakításával lehetne csökkenteni a klubokra helyezkedő nyomást, hogy ezáltal nagyobb energiát tudjanak fordítani a tehetségek beépítésére.
„Egyre több olyan játékosunk van, aki az európai színtéren is sikeres, ez nyilván nagyobb figyelmet fordít a magyar fiatalokra és a bajnokságra. Emiatt kellene ezt kihasználni, és egyre nagyobb lehetőséget adni a fiataloknak, ebből hosszú távon sportszakmai és üzleti sikereket is lehetne kovácsolni” – fogalmazott.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!