A túlélésért lépett pályára szombaton késő este Bukarestben a Steaua Stadionban a román válogatott, és habár Emil Săndoi tanítványai jobban játszottak, mint a spanyolok ellen 3–0-ra elveszített találkozón, az ukránok akarata érvényesült a pályán.
A kiegyenlített első félidőben mindkét fél kihagyott több nagy helyzetet, a szünetet követően pedig az ukránok játszottak jobban, a gólra viszont sokáig kellett várni. Ez a 89. percben született, amikor a bal szélen betörő Bragaru lövését követően Dican sarkán irányt változtatott a labda, és ezt már nem tudta hárítani az egész meccsen jól védő Târnovanu.
A közel tíz perces hosszabbításban emberelőnybe került Románia, ám nem tudott egyenlíteni – az ukránok 1–0-ra nyertek és továbbjutottak. Ezt a mérkőzést is a kispadról nézte végig a Sepsi OSK játékosa, Andres Dumitrescu. Mivel a csoport másik mérkőzésén a spanyolok a 22. másodpercben szerzett góllal legyőzték a horvátokat, ők is a legjobb nyolc közé kerültek.
Az utolsó fordulóban a spanyol–ukrán csatán az első hely lesz a tét, míg a horvát–románon az dől el, melyik válogatott végez a harmadik helyen.
Az A csoportban Georgia meglepetésre kétgólos hátrányból pontot mentett Belgiummal szemben, így vezeti a kvartettjét. Portugália és Hollandia is 1–1-et játszott egymással, így a továbbjutás az utolsó fordulóban dől el (Hollandia–Georgia, Portugália–Belgium). Vasárnap a C és D csoportokban folytatódnak a küzdelmek.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!