Hirdetés

Saját magát verte az U21-es román válogatott, búcsúzott a tornától

A román válogatott második meccsét is elveszítette az U21-es Eb-n
Fotó: FRF.ro

A második fordulóval folytatódott a romániai és georgiai közös rendezésű labdarúgó U21-es Európa-bajnokság. A házigazda Románia az ukránokkal küzdelmes meccset játszott, a hajrában öngólt vétett, így kiesett.

2023. június 25., 12:24

A túlélésért lépett pályára szombaton késő este Bukarestben a Steaua Stadionban a román válogatott, és habár Emil Săndoi tanítványai jobban játszottak, mint a spanyolok ellen 3–0-ra elveszített találkozón, az ukránok akarata érvényesült a pályán.

A kiegyenlített első félidőben mindkét fél kihagyott több nagy helyzetet, a szünetet követően pedig az ukránok játszottak jobban, a gólra viszont sokáig kellett várni. Ez a 89. percben született, amikor a bal szélen betörő Bragaru lövését követően Dican sarkán irányt változtatott a labda, és ezt már nem tudta hárítani az egész meccsen jól védő Târnovanu.

Hirdetés

A közel tíz perces hosszabbításban emberelőnybe került Románia, ám nem tudott egyenlíteni – az ukránok 1–0-ra nyertek és továbbjutottak. Ezt a mérkőzést is a kispadról nézte végig a Sepsi OSK játékosa, Andres Dumitrescu. Mivel a csoport másik mérkőzésén a spanyolok a 22. másodpercben szerzett góllal legyőzték a horvátokat, ők is a legjobb nyolc közé kerültek.

Az utolsó fordulóban a spanyol–ukrán csatán az első hely lesz a tét, míg a horvát–románon az dől el, melyik válogatott végez a harmadik helyen.

Az A csoportban Georgia meglepetésre kétgólos hátrányból pontot mentett Belgiummal szemben, így vezeti a kvartettjét. Portugália és Hollandia is 1–1-et játszott egymással, így a továbbjutás az utolsó fordulóban dől el (Hollandia–Georgia, Portugália–Belgium). Vasárnap a C és D csoportokban folytatódnak a küzdelmek.

Labdarúgó U21-es Európa-bajnokság, B csoport
Románia–Ukrajna 0–1 (0–0),
gólszerző Dican (89., öngól)
Románia: Târnovanu – Pantea, Racovițan, Dican, Țicu – Screciu (Cîmpanu, 82.), Lixandru (Pop, 82.) – Ișfan, Munteanu (Albu, 57.), Petrila (Popescu, 57.) – Markovic (Bîrligea, 68.). Szövetségi kapitány: Emil Săndoi.

A csoport másik meccsén: Spanyolország–Horvátország 1–0.
A csoport állása: 1. Spanyolország 6 pont (4–0), 2. Ukrajna 6 (3–0), 3. Horvátország 0 (0–3), 4. Románia 0 (0–4).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Nagy pofonba szaladt belé a Kolozsvári CFR, kikapott a Győr és a Loki is

Súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Kolozsvári CFR a Konferencia Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar színeket képviselő Győr és a Debrecen is hátrányból várja a visszavágót.

Idegenben vezetett, a pihenő után visszavett az U Craiova az EL-selejtezőn

Döntetlennel zárult az Universitatea Craiova finnországi vendégjátéka az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A román bajnok vezetett a KuPS Kuopio otthonában, a továbbjutó a jövő heti visszavágón dől el.

Két FK-játékos kapott meghívót a válogatottba

Az FK Csíkszereda két labdarúgója is helyet kapott a romániai U19-es női válogatott keretében, amely augusztus 7. és 15. között edzőtáborozik és két felkészülési mérkőzést játszik Moldovával.

Corbu góljától hangos a román és a magyar sajtó, válogatott meghívót sürgetnek

Győztes gólt szerzett, a mérkőzés legjobbjának választották, teljesítményével pedig a román sportsajtó figyelmét is felkeltette Marius Corbu. Több szaklap szerint a Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje már megérdemelné a román válogatott meghívóját.

Corbu bombagólja döntött, előnyből várja a visszavágót a Ferencváros

Egygólos előnyt szerzett a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar bajnok szerdán este hazai pályán Marius Corbu kiváló találatával 1–0-ra legyőzte a lengyel Górnik Zabrze együttesét.

BL-, EL- és EKL-meccseket is vezetnek a romániai játékvezetők

Öt román játékvezetői brigád kapott megbízást az UEFA-tól a Bajnokok Ligája, az Európa Liga és a Konferencia Liga selejtezőinek harmadik fordulójára.

Öt pont hátrányból lett első – így élték meg győzteseink a Székely Sport tippversenyét

A végletekig kiélezett hajrá döntött a Székely Sport labdarúgó-világbajnoki tippversenyében: Csatlós Tibor az utolsó négy mérkőzésen ledolgozta ötpontos hátrányát, és megszerezte az első helyet.

A BL-selejtezőben kapott megbízást Kovács István

Újabb nemzetközi küldetést kapott Kovács István, a nagykárolyi bíró vezeti a Bodø/Glimt és az Union Saint-Gilloise közötti Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját.

Továbblépett a Kolozsvári CFR és a Fradi, búcsúzott a Paks

A szünetig eldöntötte a továbbjutó sorsát a Kolozsvári CFR, a Ferencváros kettővel vezetett, de a végén izgulnia kellett. A Paks bátran játszott a labdarúgó európai kupaküzdelmekben.

A lettek kiverték az FCSB-t, a Loki továbbjutott a Konferencia Ligában

Akárcsak Bukarestben, az Auda saját közönsége előtt is nyert, így az FCSB-nek idén véget ért az európai kupaszereplése. A Debrecen gólnélküli döntetlenje sokat ért Jerevánban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!