
Mivel Hangya Szilveszter, a Mol Fehérvár védője néhány hete sérülés miatt kikerült a keretből, így Marco Rossinak a szűkítésnél három játékostól kellett megválnia – a kényszerű okokból kieső Szoboszlai Dominik mellett a Puskás Akadémia két játékosa, a kapus Tóth Balázs, illetve a középpályás Spandler Csaba sem lesz ott az Európa-bajnokságon.
A kapusok között maradt a rutinos Bogdán Ádám. A hirdetés előtti napon többen is külön edzettek a társaktól (Nagy Ádám és Gazdag Dániel), ők egyaránt pályára léphetnek a tornán, és ott vannak a keretben.
A 22 találattal NB I-es gólkirály Hahn János bemutatkozhat a magyar válogatottban, a Paks támadójára ugyanis számít Rossi szövetségi kapitány – ugyanez a helyzet a néhány hete az Egyesült Államokba szerződő Schön Szabolccsal is, aki először öltheti magára a címeres mezt.
A válogatott június 4-én Ciprust, négy nappal később Írországot fogadja felkészülési mérkőzésen. Az Európa-bajnokságon június 15-én a címvédő Portugáliával, négy nappal később a világbajnok Franciaországgal találkozik a Puskás Arénában, majd június 23-án a 2014-ben vb-aranyérmes Németország ellen Münchenben zárja a csoportkört.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!