Hirdetés

Ők készülnek az Eb-re, Rossi kihirdette a magyar válogatott bő keretét

Fotó: MTI/Illyés Tibor

MTI
2021. május 06., 19:09

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön harmincfős bő keretet hirdetett a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra.

MTI
2021. május 06., 19:09

„Ahogy korábban már többször elmondtam, főként azokra a játékosokra számítok, akik oroszlánrészt vállaltak az Eb-kijutásból és a Nemzetek Ligája-feljutásból” – mondta az MLSZ honlapján Marco Rossi. – „Ugyanakkor az is fontos szempont volt, hogy többségük többnyire játékban legyen, rendszeresen játsszon a klubjában. Az egyetlen kivételt Szoboszlai Dominik jelenti, aki januári klubváltása óta nincs játékban, azonban jelenleg ő az elsőszámú tehetségünk, a válogatott egyik kulcsembere.

Ha június 1-ig megfelelő állapotban lesz, akkor számítani fogok rá a szűk keretben is. Ha viszont nem, akkor kénytelenek leszünk visszaengedni klubjához.

Rossi az M4 Sporton közvetített sajtótájékoztatón az RB Leipzig játékosa kapcsán arról is beszélt, hogy optimista, ezért abban reménykedik, a felkészülési mérkőzéseken már játszhat. Hozzátette, tudomása szerint már nincsen fájdalma és az erőnléte kilencven százalékos.

Hirdetés

A kimaradók tekintetében Rossi kifejtette, a Herthában futballozó Dárdai Márton még nem döntött, hogy a magyar válogatottban szeretne-e szerepelni,

a korábbi csapatkapitány Dzsudzsák Balázs pedig a másodosztályú DVSC-ben játszik, ami kizáró ok a mindenki által ismert válogatási elvei alapján.

Bese Barnabás és Könyves Norbert nem, vagy alig játszott az utóbbi hónapokban sérülés miatt, rájuk ezért nem számít.

„Bolla Bendegúz már korábban keretben volt, aztán erőnléti problémája volt, azért nem hívtuk be, de őt már régóta figyelemmel követjük. Az NB I gólkirálya, Hahn János több támadó poszton is bevethető, míg Schön Szabolcs gyors baloldali játékos, aki jó teljesítményt nyújtott” – beszélt az újoncokról Rossi. Rajtuk kívül a Puskás Akadémia védője, Spandler Csaba és kapusa, Tóth Balázs nem öltötte még magára a címeres mezt.

Az olasz szakvezetőnek június elsejéig kell 26 játékosra szűkítenie a névsort •  Fotó: MLSZ Galéria

Az olasz szakvezetőnek június elsejéig kell 26 játékosra szűkítenie a névsort
Fotó: MLSZ

A nagy visszatérő, a válogatottban legutóbb öt éve szerepelt Bogdán Ádám, akiről úgy nyilatkozott, hogy már ősszel is gondolkodtak a meghívásán Kovácsik Ádám sérülését követően, de végül az az öt meccs győzte meg őt és a stábját, amelyen pályára lépett a bajnok Ferencvárosban.

„Kényelmetlen és kellemetlen ellenfelek akarunk lenni az Eb-n. A riválisoknál frissebbek lehetünk, ha nem is a mérkőzésszám miatt, hanem a lejátszott meccsek intenzitása és a BL-lel járó lelki stressz miatt” – fogalmazott Rossi, majd kifejtette, indokolt volt a keretek létszámának emelése 23-ról 26 főre. Neki ez azért is könnyebbség, mert a sűrű tavaly őszi program során is volt, hogy ekkora létszámú kerettel dolgozott.

Kiemelte, a szűkítés, amelyre a foglalkozások alapján az ausztriai edzőtáborban kerül sor, ugyanolyan nehéz lesz, mint a bő keret kihirdetése volt.

A felkészülési ellenfelek, Ciprus és Írország kapcsán azt mondta, nincsenek azon a szinten, mint az Eb-csoportellenfelek, de hiába szeretett volna élcsapattal is megmérkőzni, nem találtak megfelelő időpontot, ezért az nem jött össze.

A válogatott OTP Bank Ligában játszó játékosai, és akiknek a klubkötelezettségei már véget értek, május 17-én kezdik meg a felkészülést Telkiben. A teljes keret május 24-től Ausztriában fog edzőtáborozni tíz napig, majd június 4-én Ciprus, június 8-án pedig Írország ellen játszik felkészülési mérkőzést a Szusza Ferenc Stadionban. A csapat Marco Rossi kinevezése óta most először tölthet együtt ennyi időt egy huzamban.

A magyarok június 15-én a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadják a Puskás Arénában, majd június 23-án a németek vendégei lesznek Münchenben a csoportkör zárófordulójában.

A magyar labdarúgó-válogatott 30 fős, bő kerete:
kapusok: Bogdán Ádám (Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Tóth Balázs (Puskás Akadémia FC).
védők: Bolla Bendegúz (MOL Fehérvár FC), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Lugano), Lang Ádám (Omonia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Spandler Csaba (Puskás Akadémia FC), Szalai Attila (Fenerbahce), Willi Orbán (RB Leipzig).
középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd Zsóry FC), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (Partizan Beograd), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (Bristol City), Nego Loic (MOL Fehérvár FC), Schäfer András (DAC), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig).
támadók: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Schön Szabolcs (FC Dallas), Szalai Ádám (Mainz), Varga Kevin (Kasimpasa), Varga Roland (MTK Budapest).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

A semmiből jött a Sepsi OSK cserejátékosának győztes találata (videóval)

Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.

Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!