A bukaresti Steaua Stadionban rendezett találkozó mindkét oldalon debütmeccs is volt, hiszen míg a hazaiaknál Edi Iordănescu, a vendégeknél Gus Poyet először irányíthatta a kispadról csapatát.
Az első félidőben a hazaiak Chiricheș és Mitriță révén próbálkoztak gólszerzéssel, míg a vendégek be is találtak, ám Giakumakisz gólját a 22. percben les miatt érvénytelenítették. A görögök amúgy aktívabbak voltak támadásban, Nițănek többször dolga akadt, a játékrész hajrájában viszont már ő is verve volt.
Egy görög támadásra nem reagált időben a román védelem, a beívelt labdára pedig jól érkezett Buhalakisz és a két középvédő közül a hálóba fejelt (0–1).
A görögök a második félidőben is jól védekezték le a területeket, a román támadásokban nem volt veszély. Aztán Poyet megbontotta csapatát, érkeztek a cserék és így vissza is esett a görög csapat teljesítménye. Hazai oldalon két debütáns is volt, a 63. percben Octavian Popescu, a 86.-ban pedig Radu Drăgușin is pályára lépett.
Idővel a román csapat átvette a mérkőzés irányítását, a görögök támadásában gyakorlatilag már nem is számítottak, előnyük megtartására törekedtek.
A hazaiaktól Adrian Rus egyenlíthetett volna, ám előbb a kapufán csattant a fejese, majd Vlahodimosz hatalmasat nyújtva hárította a MOL Fehérvár játékosának bólintását – ezek voltak a legnagyobb román lehetőségek.
Az utolsó percekben már csak a védekezéssel voltak elfoglalva a görögök, a hazaiak pedig nem tudták feltörni a reteszt. Pontatlanok is voltak, hiszen Rus fejesén kívül egy próbálkozás sem találta el a kaput, pedig volt lövés bőven.
Kedden ismét pályán a válogatott, 20.45-től Izrael vendége lesz.
Kiválóan szerepel a női élvonalban a Puskás Akadémia csapata, amelynek kapuját ősztől az FK Csíkszeredától érkező Tankó Réka Boglárka védi. A felnőtt fociválogatottba is behívott hálóőrrel beszélgettünk.
Mindhárom mérkőzését elveszítette a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán, ahol az ötödik helyért lejátszott gólgazdag találkozón 8–5-re kikapott Magyarországtól, így az utolsó pozícióban végzett.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!