A Ferencváros jobban kezdte a mérkőzést ellenfelénél, mégis a kazahoké volt az első komoly lehetőség. Később a magyar bajnok előtt is adódott ziccer, de Boli és Zachariassen sem volt elég higgadt, hogy vezetéshez juttassa a csapatát. A játékrész második felében kissé töredezetté vált a játék, így a kapuk kevésbé forogtak veszélyben, nem született gól a szünetig.
A folytatásban ismét a zöld-fehérek ragadták magukhoz a kezdeményezést, de fölényük meddőnek bizonyult, ugyanis komoly bravúrt nem kellett bemutatnia a hazai kapusnak ahhoz, hogy a Tobol tartsa a 0–0-s eredményt. A hajrára sem változott a játék képe, a magyar bajnok irányított, de azért komoly nyomást nem tudott helyezni a riválisára, amely így biztosan őrizte a lefújásig a gól nélküli döntetlent.
A visszavágóra jövő szerdán 21 órától kerül sor a Groupama Arénában. Az ütközet győztese a szlovák Slovan Bratislava és a georgiai Dinamo Batumi továbbjutójával találkozik, míg a vesztese átkerül a Konferencia Ligába, ahol az északmacedón KF Skupi és a gibraltári Lincoln Red Imps alulmaradója vár rá.
A Központi Játékvezetői Bizottság (CCA) megtartotta szokásos heti elemzését az elmúlt forduló Szuperliga-mérkőzéseiről, és elismerte, hogy a Bukaresti Dinamo–FK Csíkszereda találkozón Iuliana Demetrescu jogtalanul ítélt tizenegyest a hazai csapat javára.
A Sepsi OSK klubelnöke, Diószegi László a Helyzetbe hozunk! legújabb részében mesélt a háromszéki klub útjáról, kihívásairól és jövőképéről is. Szóba kerültek a játékvezetői döntések, a székelyföldi futball helyzete és a román bajnokság valós arca.
Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!