Hirdetés

Könnyen indult, nagyon nehezen ért véget a magyarok meccse

Szalaiék sokkal könnyebb meccsre számítottak
Fotó: MTI/Kovács Tamás

2021. szeptember 09., 00:13

Habár hamar kétgólos előnybe került a magyar labdarúgó-válogatott Andorra ellen a szerda esti világbajnoki selejtezőn, a végén izgulni kellett a három pontért, amit végül sikerült megszerezni.

2021. szeptember 09., 00:13

Három támadóval, Szalai Ádámmal, Sallai Rolanddal és Schön Szabolccsal a kezdőben állt fel a magyar válogatott, a kapuban a sérült Gulácsi Pétert Dibusz Dénes helyettesítette, az eltiltott Willi Orbán helyét Lang Ádám vette át a védelem közepén, míg elővigyázatosságból Szoboszlai Dominik csak a kispadon kapott helyet. 

A papírforma szerint nyernie kellett a magyar válogatottnak, egyben pedig meg kellett szakítania a hatmeccses nyeretlenségi sorozatát. A találkozó a szlovén Rade Obrenovic sípjelére kezdődött a Puskás Arénában

Hirdetés

és varázslatosan is indult, hiszen az első perctől kapuja elé szögezte ellenfelét Magyarország és a 18. percben már 2–0-ra vezetett.

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Előbb Sallait rúgták fel a tizenhatosban, a büntetőt Szalai Ádám magabiztosan értékesítette, aki így 25. gólját szerezte a magyar válogatott színeiben. Majd a következő lehetőség is Sallaié volt, aki távolról, 25 méterről húzta rá, a kapus szögletre tolta. A pontrúgást Sallai végezte el, röviden passzolt Schönnek, aki középre ívelt, ahol Botka a hálóba bólintott.

A félidő második felében az andorraiak is át-át léptek a magyar térfélre, de nem jelentettek veszélyt Dibusz kapujára, akárcsak a magyarok az andorraira.

A szünetben kettőt is cserélt Marco Rossi szövetségi kapitány, pályára lépett Szoboszlai és Sallói is, ám ők sem tudták feltörni a jól tömörülő az ellenfél védelmét. Az andorraiak továbbra is durván játszottak, szabálytalanságiakkal rendre sikerült megállítaniuk a magyar támadások többségét. A 66. percben szólalt meg a vészcsengő, amikor egy nagy védelmi hibát követően komikus öngóllal szépített Andorra – Botka mentését követően Fioláról pattant a magyar kapuba a labda –, a videobírózás után viszont érvénytelenítették a gólt.

Továbbra sem tudott felpörögni a magyar csapat, és a 82. percben jött a hidegzuhany, érvényes gólt szerzett az ellenfél: egy jobboldali beadást követően Llovera lőtt a kapuba.

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A gól összezavarta a magyarokat, az andorraiak pedig vérszemet kaptak – felsejlett a négy évvel ezelőtti meccs, amikor ugyancsak a vébéselejtezőkben nagy meglepetésre Andorra legyőzte 1–0-ra Magyarországot.

Forró volt a vége, de a meglepetés elmaradt, leperegtek a percek, a három pontot, ha nehezen is, de megszerezte a magyar válogatott – ez volt első győzelme a Puskás Arénában Rossi irányításával. A hajrára beállt Tamás Márk, aki így bemutatkozott a magyar válogatottban.

Anglia a hosszabbításban bukta el a győzelmet Lengyelországban, így már nincs száz százalékos együttes az I csoportban, és mivel Albánia 5–0-ra elpáholta San Marinót, a magyarok maradtak a negyedik helyen a csoportban.

A selejtezők októberben folytatódnak, 9-én a magyarok Albániát fogadják, majd 12-én az angolok vendégei lesznek.

Labdarúgó-világbajnokság, selejtező, 6. forduló, I csoport: 
Magyarország–Andorra 2–1 (2–0)
gólszerzők: Szalai Á. (9. – 11-esből), Botka (18.), illetve Llovera (82.)
Magyarország: Dibusz Dénes – Botka Endre (Tamás Márk, 91.), Lang Ádám, Szalai Attila, Fiola Attila – Kleinheisler László (Szoboszlai Dominik, a szünetben), Nagy Ádám (Gazdag Dániel, 65.), Schäfer András – Sallai Roland (Sallói Dániel, a szünetben), Szalai Ádám, Schön Szabolcs (Nikolics Nemanja, 73.). 
Andorra: Iker Álvarez – Moisés San Nicolás, Max Llovera, Emili García, Albert Alavedra, Marca García – Jordi Aláez, Márcio Vieira (Cristian Martínez, 76.), Joan Cervós (Álex Martínez, 76.) – Ricard Fernández (Víctor Bernat, 80.), Marc Pujol (Idefons Lima, 80.).

További eredmények:

Lengyelország–Anglia 1–1 (0–0),
gólszerzők Szymanski (90+2.), illetve Kane (72.)
Albánia–San Marino 5–0 (1–0),
gólszerzők Manaj (32.), Laci (58.), Broja (61.), Hysaj (68.), Uzuni (80.)

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Anglia Anglia
6
5
1
0
18-2
16
2
Albánia Albánia
6
4
0
2
10-6
12
3
Lengyelország Lengyelország
6
3
2
1
19-8
11
4
Magyarország Magyarország
6
3
1
2
12-10
10
5
Andorra Andorra
6
1
0
5
4-14
3
6
San Marino San Marino
6
0
0
6
1-24
0
szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Egy évet töltött a 2. Ligában, visszatért az élvonalba a Sepsi OSK (videóval)

Egy pontra volt szüksége a Sepsi OSK-nak, hogy elérje célkitűzését a másodosztályban. A Chindia Târgoviște ellen megszerezte az előnyt, de a végjátékban akadt izgulnivaló.

Emelt fővel távozik az FK Csíkszereda éléről Ilyés Róbert

Ahogy várható volt, az FC Botoșani elleni győzelem után jelentette be távozását Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője. A szakember elmondta, mentálisan és fizikailag is kimerült, ezért pihenőre vágyik a történelmi idényt követően.

Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

`
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Ez is érdekelheti

Meglepő bajnokok. Új európai futballtérkép?

Mintha részben átalakulóban lenne a nemzetközi mezőny. Legalábbis a 2025/2026-os szezon Európában a megszokottnál jóval rendhagyóbb volt: rengeteg meglepetés, új bajnok és megszakadt történelmi sorozatok jellemezték. De lássuk, miről is van szó.

Hagi debütálása után minden válogatott meccs egyetlen tévécsatornára kerül

Változik a román labdarúgó-válogatott mérkőzéseinek tévés közvetítése: Gheorghe Hagi első két felkészülési meccsét még két különböző csatorna adja, az őszi Nemzetek Ligája-találkozók azonban már kizárólag csak egy adón lesznek láthatók.

Öt újonc Rossi keretében

Marco Rossi kedden Telkiben kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott 29 fős keretét a júniusi felkészülési mérkőzésekre. Öt játékos először kapott meghívót.

A Ferencváros hosszabbításban húzta be a Magyar Kupát

A Ferencvárosi TC hosszabbítás után 1–0-ra győzte le a Zalaegerszegi TE FC együttesét a MOL Magyar Kupa szombati döntőjében. A Puskás Arénában rendezett finálét Toon Raemaekers 111. percben szerzett gólja döntötte el.

Behívták a magyar korosztályos válogatottba az FK Csíkszereda akadémistáját

Újabb rangos elismerés érte a Székelyföld Labdarúgó Akadémia egyik tehetségét: az FK Csíkszereda 2008-as születésű játékosa, Brugger Dániel meghívót kapott a magyar U18-as válogatott májusi összetartására.

Nagy esély előtt az FK Csíkszereda: nemzetközi kupaszereplésért harcolhatnak

Románia előrelépett az UEFA rangsorában, így már két csapat indulhat a női európai labdarúgókupákban. Ez hatalmas esély az FK Csíkszereda számára, amely jelenleg a második helyen áll a Szuperliga felsőházi rájátszásában.

A célok egyértelműek – Hagi sikerre vezetné a román válogatottat

Hivatalosan is bemutatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként Gheorghe Hagit. Az egykori aranygeneráció meghatározó alakja hosszú időre tervez, és merész célkitűzéseket fogalmazott meg.

Gólt lőtt az FK támadója, Románia és Magyarország is győzelemmel folytatta a vb-selejtezőt

Az FK Csíkszereda két játékosa is kezdő volt a romániai női labdarúgó-válogatottban, amely magabiztosan verte Ciprust, míg a magyarok hét gólt szerezve múlták felül Észak-Macedóniát a vb-selejtezőkön.

Már csak formalitás: Hagi visszatér a román fociválogatott élére

Gyakorlatilag eldőlt a román labdarúgó-válogatott jövője. A végrehajtó bizottság felhatalmazta Răzvan Burleanut, hogy tárgyaljon Gheorghe Hagival a szövetségi kapitányi posztról, de a háttérben már megszületett a megállapodás.

Idegenben és otthon is játszik a román válogatott a világbajnokság előtt

Hivatalossá vált a román labdarúgó-válogatott júniusi felkészülési programja: a trikolórok idegenben Georgia, hazai pályán pedig Wales ellen lépnek pályára.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!