Hirdetés

Kettőt rúgott, nyugodtan várhatja a visszavágót a Ferencváros

Megérdemelt győzelmet szerzett a Ferencváros, fél lábbal a következő körben
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

MTI
2021. július 20., 23:12

A Ferencváros házigazdaként 2–0-ra nyert a litván Zalgiris Vilnius ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában, a párharc keddi, első mérkőzésén.

MTI
2021. július 20., 23:12

Ebben a kiírásban egyértelműen a legjobb első félidejét játszotta a tavaly csoportkörös Ferencváros és már a tizedik percben kis híján megszerezte a vezetést, de Uzuni lövése a keresztlécen csattant. Az előző körben a koszovói FC Prishtina elleni visszavágón triplázó albán támadónak a 25. percben már összejött a gól, ekkor Ryan Mmaee gyönyörű passzát értékesítette.

Hirdetés

A házigazdák uralták az összecsapást, és a tavalyi selejtezőkön is villogó Nguen Tokmac látványos lövésével megduplázták előnyüket.

A fordulást követően is a magyar bajnokcsapat futballozott fölényben, de a nagy helyzetek ezúttal – egy Mmaee-fejest leszámítva – elmaradtak. A vendégek a kapura nem jelentettek komoly veszélyt, ráadásul a 91. percben még nehezebb helyzetbe kerülhettek volna a továbbjutás szempontjából, hiszen egy kezezés miatt büntetőhöz jutott a Ferencváros, de Uzuni lövését védte a kapus.

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Galéria

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A visszavágót egy hét múlva rendezik. Amennyiben a zöld-fehérek továbbjutnak, akkor a harmadik fordulóban a cseh bajnok Slavia Prahával találkoznak, és biztossá válik, hogy a főtáblán szerepelnek majd az egyik nemzetközi kupában.

BL-selejtező, 2. forduló, első mérkőzés:
Ferencvárosi TC–Zalgiris Vilnius (litván) 2–0 (2–0)
Groupama Aréna, 10 107 néző, v.: Kruasvili (georgiai)
gólszerzők: Uzuni (25.), Nguen (39.)
Ferencváros: Dibusz - Wingo, Blazic, S. Mmaee, Civic (Vécsei, 92.) - Haratin, Somália - Nguen (Zachariassen, 69.), Uzuni, Zubkov (Mak, 69.) - R. Mmaee (Boli, 76.).
Zalgiris Vilnius: Gertmonas - Mikoliunas, Ljubisavljevic, Tatomirovic, Bopesu - Onazi (Kuklis, 84.), Gamakov (Kis, 59.), Verbickas - Kyeremeh (Karamarkov, 59.), Tadic (Sylvestr, 65.), Videmont.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Székely segítőjével érkezhet az FK Csíkszereda új vezetőedzője

Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.

Bővült a mezőny, négy erdélyi hokicsapat szerepel az Erste Liga következő idényében

Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.

Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

`
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Ez is érdekelheti

Magyar játékos is helyet kapott a román válogatott keretében

Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.

Meglepő bajnokok. Új európai futballtérkép?

Mintha részben átalakulóban lenne a nemzetközi mezőny. Legalábbis a 2025/2026-os szezon Európában a megszokottnál jóval rendhagyóbb volt: rengeteg meglepetés, új bajnok és megszakadt történelmi sorozatok jellemezték. De lássuk, miről is van szó.

Hagi debütálása után minden válogatott meccs egyetlen tévécsatornára kerül

Változik a román labdarúgó-válogatott mérkőzéseinek tévés közvetítése: Gheorghe Hagi első két felkészülési meccsét még két különböző csatorna adja, az őszi Nemzetek Ligája-találkozók azonban már kizárólag csak egy adón lesznek láthatók.

Öt újonc Rossi keretében

Marco Rossi kedden Telkiben kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott 29 fős keretét a júniusi felkészülési mérkőzésekre. Öt játékos először kapott meghívót.

A Ferencváros hosszabbításban húzta be a Magyar Kupát

A Ferencvárosi TC hosszabbítás után 1–0-ra győzte le a Zalaegerszegi TE FC együttesét a MOL Magyar Kupa szombati döntőjében. A Puskás Arénában rendezett finálét Toon Raemaekers 111. percben szerzett gólja döntötte el.

Behívták a magyar korosztályos válogatottba az FK Csíkszereda akadémistáját

Újabb rangos elismerés érte a Székelyföld Labdarúgó Akadémia egyik tehetségét: az FK Csíkszereda 2008-as születésű játékosa, Brugger Dániel meghívót kapott a magyar U18-as válogatott májusi összetartására.

Nagy esély előtt az FK Csíkszereda: nemzetközi kupaszereplésért harcolhatnak

Románia előrelépett az UEFA rangsorában, így már két csapat indulhat a női európai labdarúgókupákban. Ez hatalmas esély az FK Csíkszereda számára, amely jelenleg a második helyen áll a Szuperliga felsőházi rájátszásában.

A célok egyértelműek – Hagi sikerre vezetné a román válogatottat

Hivatalosan is bemutatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként Gheorghe Hagit. Az egykori aranygeneráció meghatározó alakja hosszú időre tervez, és merész célkitűzéseket fogalmazott meg.

Gólt lőtt az FK támadója, Románia és Magyarország is győzelemmel folytatta a vb-selejtezőt

Az FK Csíkszereda két játékosa is kezdő volt a romániai női labdarúgó-válogatottban, amely magabiztosan verte Ciprust, míg a magyarok hét gólt szerezve múlták felül Észak-Macedóniát a vb-selejtezőkön.

Már csak formalitás: Hagi visszatér a román fociválogatott élére

Gyakorlatilag eldőlt a román labdarúgó-válogatott jövője. A végrehajtó bizottság felhatalmazta Răzvan Burleanut, hogy tárgyaljon Gheorghe Hagival a szövetségi kapitányi posztról, de a háttérben már megszületett a megállapodás.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!