Hirdetés

Kétgólos hátrányt kell ledolgoznia a Fradinak

Sok a hiányzója a magyar bajnoknak
Fotó: MTI/Illyés Tibor

MTI
2023. március 16., 12:05

A Bayer Leverkusen labdarúgócsapata kétgólos előnnyel érkezett Budapestre, az Európa Liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, csütörtökön este 10 órakor kezdődő mérkőzésen ezt a hátrányt kell ledolgoznia a Ferencvárosnak.

MTI
2023. március 16., 12:05

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző szerint annak ellenére helyt kell állnia a Ferencvárosnak a Bayer Leverkusen ellen, hogy mindössze 13 bevethető felnőtt játékosa van a visszavágón.

Hirdetés

„Senki nem épült fel a sérült futballistáink közül, így 13 felnőtt játékosunk bevethető, a többiek utánpótláskorú labdarúgók, de ennek ellenére helyt kell állnunk, csak ez számít” – mondta szerdai sajtótájékoztatóján az MTI érdeklődésére az orosz szakember, aki öt tanítványára sérülés, Botka Endrére pedig eltiltás miatt nem számíthat.

Csercseszov kifejtette: kétgólos hátrányban fontos az agresszivitás és a támadószellem,

tisztában is vannak azzal, hogy hajtaniuk kell, másrészt viszont jelezte azt is, hogy nem szabad túlságosan kitámadniuk sem, mert azt az ellenfél könnyen megbüntetheti.

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző bizakodó a visszavágó előtt •  Fotó: MTI/Illyés Tibor Galéria

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző bizakodó a visszavágó előtt
Fotó: MTI/Illyés Tibor

„Mindenki tudja mit jelent a 0–2: nekünk minimum két gólt kell szereznünk. Idegenben játék szempontjából sikerült megvalósítani, amit akartunk, de a Bayer nagyon hatékony volt, mi pedig nem szereztünk gólt a kevés helyzetünkből. A szurkolóink jobbak voltak Leverkusenben, mint a csapat, de remélem, ezúttal együtt sikerül kivívni a győzelmet” – összegzett Csercseszov.

Kapcsolódó

A játékosok részéről Dibusz Dénes arról beszélt, hogy sose jó vereséggel készülni egy ilyen fontos mérkőzésre, de a Puskás Akadémia elleni találkozót lezárták (vasárnap hazai pályán 2–1-re kapott ki a Fradi), mindenki tiszta lapot nyitott hétfőn.

„Csak egy cél lebeg a szemünk előtt, hogy győzelemmel zárjuk a csütörtöki meccset és kivívjuk a továbbjutást”

– jelentette ki a válogatott kapus.

Dibusz Dénes szerint csak egy cél lebeg a szemük előtt, a győzelem és a továbbjutás •  Fotó: MTI/Illyés Tibor Galéria

Dibusz Dénes szerint csak egy cél lebeg a szemük előtt, a győzelem és a továbbjutás
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Dibusz szerint az első felvonás pozitívuma, hogy kidolgozott helyzet nélkül játszotta le a meccset a Leverkusen, amely nem tudta megbontani a Ferencváros védekezését. Hozzátette: éppen ezért volt nagyon fájó az eredmény, mert a tervet megvalósították és ahhoz képest rossz eredménnyel tértek haza.

Xabi Alonso: nagyon koncentrálnunk kell

Xabi Alonso vezetőedző szerint csapatának a kétgólos előnye ellenére nagyon koncentrálnia kell. „Intenzív mérkőzésre számítok, amelyen jól kell játszanunk, mert erős ellenfél a magyar bajnok. Mindenre fel kell készülnünk” – fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján a játékosként a spanyol válogatottal világ- és kétszeres Európa-bajnok szakember.

Xabi Alonso az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott, hogy lenyűgöző a Puskás Aréna, de arra még nem gondol, hogy a döntőt is a legnagyobb magyar stadionban rendezik majd május 31-én, mert odáig még nagyon hosszú út vezet.

Xabi Alonso és Lukas Hradecky is óvatosan fogalmazott a csütörtöki meccs előtt •  Fotó: MTI/Illyés Tibor Galéria

Xabi Alonso és Lukas Hradecky is óvatosan fogalmazott a csütörtöki meccs előtt
Fotó: MTI/Illyés Tibor

„Most csakis erre a mérkőzésre koncentrálunk, mert nagyon oda kell figyelnünk, kontrollálni szeretnénk a játékot” – jelentette ki a 41 éves tréner.

A Bayer Leverkusen csapatkapitánya, Lukas Hradecky arról beszélt, hogy a magyar szurkolók nagyon szenvedélyesen bíztatják a csapatukat, így kiváló hangulat lesz, de erre felkészültek.

„Nagyon tetszik a csapat elmúlt hetekben mutatott mentalitása, ezt kell tovább vinnünk” – mondta a pozsonyi születésű finn válogatott kapus, aki szerint a továbbjutás kiharcolásához kulcsfontosságú lesz, hogy jól védekezzen a német együttes.

A múlt heti meccsen a Leverkusen Demirbay és Tapsoba góljaival 2–0-ra nyert. A visszavágó 22 órakor a portugál Artur Dias sípjelére indul. A továbbjutó együttes negyeddöntős ellenfele a pénteken 14 órakor kezdődő sorsoláson derül ki, a finálét május 31-én éppen a Puskás Arénában rendezik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Nem bírt egymással a Sepsi OSK II. és a Kovásznai Kárpátok a háromszéki fociderbin

Gól nélküli döntetlennel zárult a Sepsi OSK II. és Kovásznai Kárpátok közti háromszéki rangadó a labdarúgó 3. Liga visszavágósorozatának nyitányán, a 12. fordulóban rendezett összecsapáson egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni.

Öngól döntött a Hargita megyei rangadón

A Székelyudvarhelyi FC pénteken délután hazai pályán legyőzte a Gyergyószentmiklósi VSK együttesét a labdarúgó 3. Liga 12. fordulójában.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Köpésért és a szögletzászló kirúgásáért büntetéseket szabtak ki

Ezen a héten is ülésezett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület fegyelmi bizottsága. A 4. Liga és az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság mérkőzésein történt sportszerűtlen megnyilvánulások miatt hoztak döntéseket.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!