Nagyon hamar, a találkozó 5. percében megszerezte a vezetést a Real: Benzema jó ütemben indította a Piqué–Lenglet kettős közül kilépő Valverdét, aki közelről nem hibázott, Neto mellett a hálóba bombázott. Sokat nem kellett várni viszont a katalánok válaszára sem: Messi nagyszerűen indította a bal oldalon helyezkedő, sérüléséből visszatérő Jordi Albát, akinek a középre centerezését Ansu Fati váltotta gólra.
A játékrész közepén Messi állt közel a gólhoz, ám nem tudta bevenni Courtois kapuját, majd másodpercekkel később már a Real volt helyzetben, Neto védésére volt szükség. A szünetig mindkét oldalon voltak ígéretes támadások, több gól viszont nem született.
A második félidőt lendületesebben kezdte a házigazda, Ansu Fati okozott többször is zavart a Real védelmében, az 54. percben átadását Coutinho az oldalhálóba fejelte. Ezt követően a Real kiegyenlítette a játékot, majd a 62. percben ismét megszerezte a vezetést:
egy szögletnél Lenglet húzta vissza Ramost, a játékvezető pedig a videóbíró közreműködésével tizenegyest ítélt, amit Ramos értékesített is.
A találkozó hajrájához közeledve hármat is cserélt Ronald Koeman, bejött Dembélé, Griezmann és Trincão is, de a katalán támadásokban nem volt veszély.
Annál inkább a fővárosiakéban, a hajrá kezdetén Neto két közeli Kroos-lövést, illetve egy Ramos-próbálkozást is hárított.
Az utolsó percekre teljesen szétesett a Barça védelme, jöttek az újabb madridi lehetőségek, a 90. percben pedig a csereként beállt Modric nagyszerű góljával lezárta a mérkőzést.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!