A zöld-fehér klub honlapján megjelent tájékoztatás alapján első körben azok a megújított szezonbérlettel rendelkező szurkolók vásárolhatnak, akik a tavaszi zártkapus bajnokik után nem kértek visszatérítést.
Utánuk az egyéb szezonbérletesek következnek, de közülük is csak azok, akik a sorsolás pillanatáig vettek bérletet. Mindezek után vehetnek belépőt a szurkolói kártyás drukkerek, valamint azon szezonbérletesek, akik a sorsolás után vásároltak bérletet.
A közleményben kiemelik, hogy csak kettő vagy három mérkőzésre szóló BL-bérleteket értékesítenek, első körben a mindhárom hazai összecsapásra érvényes bérleteket értékesítik.
A kétmeccses bérlet a Puskás Aréna két összecsapására érvényes, a tájékoztatás kitér rá, hogy a Groupama Aréna befogadóképessége az európai szövetség (UEFA) szabályai miatt kevesebb, mint harmada a Puskás Aréna befogadóképességének, ezért kerül sor először a három mérkőzésre érvényes bérletek értékesítésére.
A bérletek nem átruházhatóak, tehát akinek a nevére vették, az tud csak kimenni mind a Juventus, mind a Barcelona elleni mérkőzésre.
Az UEFA előírásai alapján minden két néző között két ülőhelyet kell kihagyni, ennek a távolságnak a betartásáról a biztonsági személyzet szigorúan gondoskodik.
A BL bérletek árusítása öt szakaszos lesz, minden időszakban meghatározva, hogy kik jogosultak a vásárlásra.
Hétfőn 11 órától a jegyeket online, a meccsjegy.fradi.hu oldalon, valamint személyesen, a Groupama Aréna jegypénztárában is meg lehet vásárolni. A legolcsóbb, három mérkőzésre érvényes bérletek 30 ezer forintba kerülnek, a legdrágábbakért 120 ezer forintot kell fizetni. A két találkozóra szóló belépők közül a legalacsonyabb árkategóriába esőkért 24 ezer forintot kérnek, a legmagasabb árúakért pedig 100 ezer forintot kell fizetni.
A Ferencváros 25 év után jutott be a legrangosabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája csoportkörébe,
ahol a G csoportban a spanyol Barcelonával, az olasz Juventusszal és az ukrán Dinamo Kijevvel találkozik.
A Fradi első budapesti csoportmeccsét október 28-án, szerdán a Dinamo Kijev ellen vívja a Groupama Arénában, majd november 4-én, szerdán a Juventus, illetve december 2-án, szerdán a Barcelona érkezik immáron a Puskás Arénába.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!