
Daniel Koch, a labdarúgó Európa-bajnokság egészségügyi tanácsadója szerdán kijelentette, idén nyáron biztosan megrendezik a tornát, és elképzelhető, hogy a szurkolóknak kontinensszerte lehetőségük lesz az utazásra.
„Kizárt, hogy az Európa-bajnokságot ne rendezzék meg. Nincs legrosszabb forgatókönyv. Vannak reális és van a legjobb forgatókönyv” – nyilatkozta a Reuters brit hírügynökségnek.
A svájci egészségügyi szakember elárulta, az európai szövetség (UEFA) a 12 házigazda országgal folytatott megbeszéléseket követően
április elején dönt a helyszínekről és a stadionok tervezett kapacitásáról, hozzátette, minden egyes esetben a házigazda dönt arról, hogy a stadionok befogadóképességének hány százalékára enged be szurkolót.
Daniel Koch kifejtette, az UEFA célja a beengedhető szurkolók létszámának növelése, ezért nem zárják ki, hogy – a koronavírus-járvány ellenére –
a drukkereknek még a helyszínek között is lesz lehetőségük utazni.
A tavaly nyárról elhalasztott 24 csapatos tornának a jelenlegi tervek szerint 12 város – Budapest, München, London, Glasgow, Dublin, Bilbao, Amszterdam, Koppenhága, Róma, Szentpétervár, Bukarest és Baku – ad otthont június 11. és július 11. között. A nyitómeccset Rómában, az elődöntőket és a döntőt Londonban játszanák,
a budapesti Puskás Arénában és a bukaresti Nemzeti Arénában is három-három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek.
A magyar válogatott hazai pályán találkozna a világbajnok franciákkal és a címvédő portugálokkal, illetve Münchenben a németekkel.
Az UEFA január 27-én közleményben tudatta, hogy a rendezőkkel folytatott megbeszélést követően továbbra is kitart amellett, hogy a kontinensviadalt az eredetileg kijelölt 12 város rendezze meg idén nyáron.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!