November 18-án Felcsúton, a Pancho Arénában játssza a román labdarúgó-válogatott az Izrael elleni idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőmeccsét. A mindössze 3800 férőhelyes stadionban összecsen 462 román szurkoló lesz, ennyi belépőt adott az izraeli szövetség.
Ezek szerdán négy óra alatt el is fogytak.
Több drukkercsoport is hátat fordított a nemzeti együttesnek, az Uniți sub tricolor (Együtt a trikolór alatt) nevű csoport közleményt is kiadott, amelyben bejelentette, hogy nem vesz részt a Budapest melletti mérkőzésen. De más támogatói csoport sem utazik Magyarországra az Izrael elleni találkozóra. Ezek a Honor Et Patria, Camarazii és a Dulce Românie 1918. Nagyon úgy tűnik, hogy nem lesz szervezett szurkolás a lelátókon.
A román ultrákat az bosszantotta, hogy a jegyvásárláshoz meg kell adniuk személyi adataikat az Izraeli Labdarúgó Szövetségnek. A belépőket csak egyénileg lehetett megvásárolni.
„Miután alaposan felkészültünk a jeruzsálemi, majd a felcsúti utazásunkra, csalódottsággal vettük tudomásul a meccsjegyek megvásárlásának feltételeit, amelyek szigorúbbak, mint valaha, és teljesen ellentétesek elveinkkel, amelyektől soha nem tértünk el.
Ezt az intézkedést visszaélésszerűnek, túlzottnak és önkényesnek tartjuk, amelynek célja egyértelműen a megfigyelés, és amellyel még soha nem szembesültünk mérkőzésen” – áll a közleményben.
Az Uniți sub tricolor tábora félbeszakította a Románia–Koszovó mérkőzést, „Koszovó igazából Szerbia” feliratú transzparenst függesztettek ki, amire a játékvezető úgy döntött, hogy felfüggeszti a találkozót, a játékosokat az öltözőbe küldte. A mérkőzés körülbelül 45 perc után folytatódott, a románok 2–0-ás győzelmével zárult.
Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!