Jól kezdtek a Thomas Tuchel által irányított vendégek, a 10. percben közel álltak a vezetés megszerzéséhez, ám Timo Werner ziccerben leadott közeli lövését Thibaut Courtois lábbal bravúrral védte. A Chelsea irama nem hagyott alább, és nem sokkal később megszerezte a vezetést,
Antonio Rüdiger indította nagyszerűen Christian Pulisicet, az amerikai játékos kicselezte a Courtois-t, majd két Real-védő között a hálóba bombázott.
A folytatásban a zuhogó eső is próbálta megnehezíteni a hazaiak dolgát, ám az utóbbi időben nagy formában levő Karim Benzema játékán ez nem érződött, a 23. percben eleresztett lövése után a labda a bal kapufáról pattant ki. És érkezett az egyenlítés is, Marcelo beadását követően Casemiro fejelte vissza középre a labdát,
Éder Militao csúsztatását követően Benzem elé érkezett a játékszer, a francia támadó félfordulatból bombázott a léc alá.
A francia csatár pályafutása 71. gólját szerezte a Bajnokok Ligájában, ezzel beérte Raúlt, az örökranglistán pedig csak, Cristiano Ronaldo (134), Lionel Messi (120) és Robert Lewandowski (73) előzi meg.
A spanyolok egyenlítését követően visszaesett az iram, mindkét fél a biztonságos futballra helyezte a hangsúlyt, így a helyzetek is elmaradtak.
A szünetet követően sem változott a játék képe, az óvatos foci miatt egyik kapu sem forgott veszélyben. A vezetőedzők cserékkel próbáltak változtatni, ám egyikük sem járt sikerrel, az elődöntő első mérkőzése 1–1-es döntetlennel ért véget.
A visszavágót jövő szerdán rendezik a londoni Stamford Bridge stadionban.
A másik elődöntő első párharca, a PSG–Manchester City találkozó szerdán este 10 órakor kezdődik.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!