Hirdetés

A csoportelsőség a magyar válogatott célja

Törökországban Szoboszlai góljával 1–0-ra nyert a magyar válogatott. Ezúttal viszont nem léphet pályára az RB Salzburg kiválósága.
Fotó: MLSZ/Facebook

MTI
2020. november 18., 11:13

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint most már a csoportelsőség a célja a magyar labdarúgó-válogatottnak, amely szerdán 21.45-től a török csapatot fogadja a Nemzetek Ligája másodosztályának megfelelő B divízió utolsó, hatodik fordulójában.

MTI
2020. november 18., 11:13

„Mindenképpen elégedett leszek a 2020-as esztendővel, de hogy mennyire, az a szerdai mérkőzéstől függ. Noha nem csak a saját kezünkben van a sorsunk, nyerni akarunk, mert most már kimondott cél a csoportelsőség elérése, mivel a következő kiírásban szeretnénk a legjobbakat felvonultató A divízióban szerepelni.

Nem veszíthetünk, szeretnénk megkoronázni ezt az évet

– fogalmazott keddi online sajtótájékoztatóján az olasz szakvezető, aki koronavírusos megbetegedése miatt nem ülhet majd a kispadra.

Hirdetés

Az 56 éves tréner kifejtette, csapata a lehető legjobb lélektani állapotban várja a találkozót. Hozzátette,

habár Szoboszlai Dominik távozása miatt immár öt alapemberére nem számíthat, maximálisan bízik valamennyi játékosában,

így a szerbek ellen debütáló Kecskés Ákosban is, és egyszeri hibának tekinti a megingását, amelyből gólt kaptak a szerbektől.

•  Fotó: MTI/Illyés Tibor Galéria

Fotó: MTI/Illyés Tibor

„Nagyon erős a törökök kerete, tele van olyan futballistákkal, akik a legjobb bajnokságokban szerepelnek. Nekünk csapatjátékkal kell ellensúlyozni a jó egyéniségeket” – mondta Rossi, aki annak örülne, ha sikerülne mindkét félidőben ugyanolyan jól teljesíteni, de megjegyezte, nem biztos, hogy ez lehetséges, mert a fizikai fáradtság biztosan érezhető lesz a játékosain.

Jobb erőbeosztásra lesz szükség, hogy a második félidőre is maradjon erő.

Szerbia ellen a második félidőre elhasználtuk minden energiánkat, ezért veszítettünk a lendületből vasárnap”.

Rossi elárulta, sok ajánlat érkezett az elmúlt időszakban, voltak köztük érdekesek is, de mindet visszautasította. Jelenleg csakis a törökök elleni összecsapásra koncentrál, utána viszont rajta nem múlna a tárgyalás a szövetséggel, amennyiben az szeretné meghosszabbítani a jövő év végéig, azaz a világbajnoki selejtezők lezárultáig szóló szerződését.

A sikerek kapcsán a magyar szurkolók ismeretlenül küldött üzenetei érintették meg legjobban,

illetve az tölti el leginkább büszkeséggel, hogy a magyar válogatottat tapasztalata szerint jobban tisztelik, mint egy évvel ezelőtt, külön megemlítette walesi kollégája, Ryan Giggs tavalyi, kissé degradáló nyilatkozatát.

•  Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt Galéria

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

„Még csak most kezdte az edzősködést, értékelni majd az U21-es csapatnál végzett munkája alapján lehet, de még azzal is várni kell. Mindenesetre olyan karaktere van, hogy kiváló pályát futhat be” – mondta az őt helyettesítő Gera Zoltánról Rossi, aki elárulta, ő telefonon Sándor Györggyel tartja a kapcsolatot a kispadon.

A szakember szót ejtett a 2021 nyarára halasztott Eb-ről is, amelyen majd azt várja, hogy győztes mentalitással lépjen pályára a nemzeti együttes annak ellenére, hogy győzelmi esély nem sok lesz a németekkel, a világbajnok franciákkal és a címvédő portugálokkal szemben. Ahogy fogalmazott, helyén kell kezelni a várakozásokat.

A magyar válogatott szerdán 21.45-től találkozik a törökökkel a Puskás Arénában,

amennyiben több pontot szerez, mint az orosz gárda Szerbiában, akkor négyesében megszerzi első helyet, amely akár vb-pótselejtezőt is érhet, egyúttal feljut az élvonalba.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét

Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Az FCSB ellenfelet kapott, a CFR-nek még várnia kell rá

Kisorsolták a labdarúgó Konferencia Liga második selejtezőkörének párosításait, ahol egyelőre csak az FCSB ismerte meg ellenfelét, a Kolozsvári CFR az első fordulóból továbbjutó csapattal találkozik.

Elkerülte egymást a Ferencváros és a Kolozsvári U az Európa Ligában

Könnyen összejöhetett volna a magyar–román párharc a labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörében. A keddi sorsolás viszont nem így hozta, a Ferencváros szerb, a Kolozsvári U nagynevű ellenfelet kapott.

A szünet után fordított és legyőzte a kazahokat a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott a szünet után fordított és 3-1-re legyőzte Kazahsztánt kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen.

A csereként beálló játékosok nyerték meg a meccset Romániának

Második felkészülési mérkőzését játszotta Románia a júniusi válogatott szünetben. A trikolórok szombat este Wales ellen két cserejátékos góljával 2–1-re nyertek, Gheorghe Hagi pedig megszerezte első győzelmét a visszatérése óta.

Varga Barnabás duplázott, legyőzte Finnországot a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2–1-re legyőzte Finnországot a Puskás Arénában pénteken rendezett barátságos mérkőzésen.

Kezdők voltak az FK Csíkszereda játékosai a romániai női válogatott vb-selejtezőjén

A Moldovai Köztársaság elleni gól nélküli döntetlennel zárta világbajnoki selejtezőcsoportját a romániai női labdarúgó-válogatott. Az FK Csíkszereda két játékosa, Geréd Erika és Ana Maria Vădulescu egyaránt kezdőként lépett pályára.

Döntetlennel tért vissza Románia kispadjára Gheorghe Hagi

Idegenbeli döntetlennel mutatkozott be a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi, a kedd esti barátságos mérkőzésen a trikolórok 1–1-re végeztek Georgia ellen.

Tizenegyesekkel védte meg Bajnokok Ligája-címét a PSG

Drámai finálét rendeztek a budapesti Puskás Arénában: a Paris Saint-Germain és az Arsenal 120 perc alatt nem bírt egymással, a tizenegyespárbajban viszont a franciák bizonyultak jobbnak, így megvédték Bajnokok Ligája-címüket.

Hosszabbításban dőlt el: a korábbi bajnok készülhet az európai kupaporondra

A két fővárosi rivális párharcából az FCSB került ki győztesként, hosszabbításban győzte le a Dinamót, és sikerével indulhat a Konferencia Liga selejtezőjében.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!