A szervező FK Csíkszereda közleménye szerint új néven, de változatlan tartalommal szervezik meg az U17-es korosztály számára kiírt nemzetközi utánpótlás labdarúgótornát, amelynek névadó szponzora ebben az évben az Amigo Group.
Az eseményre a házigazda FK Csíkszereda mellett öt Kárpát-medencei magyar futballakadémia kapott meghívást: a horvátországi Eszék, a szerbiai Topolya, a kárpátaljai Munkács, a felvidéki Dunaszerdahely, valamint az anyaországból a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia korosztályos csapata. A tornán 2007. január 1-e után született játékosok léphetnek pályára.
A csapatok két hármas csoportban kezdik a küzdelmeket, ahol körmérkőzések döntenek a csoport-helyezésekről. Ezt követően következnek majd a helyosztók.
A mérkőzéseket a FIFA nagypályás szabályai szerint rendezik, az ettől eltérő szabályok az alábbiak. A játékidő 2x40 perc, a cserék száma korlátlan. A győztes mérkőzésekért három-, a döntetlenért pedig egy pont jár. A csoportmérkőzések végén minden esetben három-három büntető következik, amely szükség esetén a csoport-helyezésekről dönt, ennek sorrendje: pontszám, egymás elleni eredmény, gólarány, több lőtt gól, 11-es rúgások eredménye.
A helyosztókon döntetlen esetén öt-öt büntetőlövés következik. Díjazzák a tornagyőztes csapatot, a legjobb kapust, a legjobb mezőnyjátékost és a gólkirályt. A torna szervezőbizottsága: Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke, Dusinszki Zoltán, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója és Cseke Szilárd, az FK sportigazgatója.
Szerda (augusztus 2.): 16.30-tól Eszéki NK–Topolyai TSC (FK Sportpark, B-pálya), 19 órától FK Csíkszereda–Munkács MFA (FK Sportpark, A-pálya).
Csütörtök (augusztus 3.): 16.30-tól Puskás Akadémia–Eszék (FK Sportpark, A-pálya), 19 órától pedig Munkács–Dunaszerdahelyi DAC (FK Sportpark, B-pálya).
Péntek (augusztus 4.): 16.30-tól Puskás Akadémia–Topolya (FK Sportpark, B-pálya), 19 órától Dunaszerdahely–FK Csíkszereda (FK Sportpark, A-pálya).
Szombat (augusztus 5.): helyosztók – 11 órától az 5. helyért (FK Sportpark, B-pálya), 14.30-tól a 3. helyért (FK Sportpark, A-pálya), 17 órától döntő (centerpálya, városi stadion).
A mérkőzésekre a belépés ingyenes.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!