Hirdetés

Nem volt izgalmak nélküli a magyar válogatott bakui sikere

Szoboszlai Dominik találata győzelmet ért a felkészülési mérkőzésen
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Győzelemmel zárta azerbajdzsáni kiszállását a magyar labdarúgó-válogatott, kedden kora este izgalmas felkészülési meccsen 2–1-es sikert aratott Bakuban.

Tóth Balázs debütált a kapuban, míg Tóth Alex először szerepelt a férfi válogatott kezdőjében az Azerbajdzsán elleni találkozón.

A vendég magyar csapat korán, már az ötödik percben megszerezte a vezetést Varga Barnabás fejesével, de a hazaiak hamar válaszoltak, Dadasov egy szöglet után szépített. A 33. percben Szoboszlai Dominik talált be, az eredmény a fordulást követően már nem változott.

Hirdetés

A magyarok hiába uralták a meccset, számos helyzetét nem tudta kihasználni, az azeriek a hosszabbítás perceiben közel voltak az egyenlítéshez.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese sikerével megszakította ötmeccses nyeretlenségi sorozatát és egymást követő három vereség után újra diadalmaskodott.

A nemzeti együttes legközelebb már világbajnoki selejtezőket vív, szeptember 6-án Írországban lép pályára, három nappal később pedig a friss Nemzetek Ligája-győztes portugálokat fogadja.

Felkészülési mérkőzés
Azerbajdzsán–Magyarország 1–2 (1–2)
Gólszerzők Dadasov (7.), illetve Varga B. (5.), Szoboszlai (33.).
Magyarország: Tóth B. (Szappanos, 58.) – Nego (Styles, 72.), Orbán, Dárdai M., Nagy Zs. – Bolla (Osváth, 58.), Schäfer (Csongvai, 85.), Tóth A. (Dárdai B., 58.) – Szoboszlai, Sallai (Csoboth, a szünetben) – Varga. Szövetségi kapitány: Marco Rossi.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kemény üzenetet küldött a román válogatottnak Bölöni László

Ritkán hallott keménységgel kritizálta a román válogatott játékosait Bölöni László, aki szerint a keret teljesítménye messze elmarad attól, ami ebben a selejtezősorozatban reálisan tőlük elvárható lenne.

Visszatér a képernyőre a Sepsi OSK, nézhetjük az ASA mérkőzését is

Megismertük a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 14. fordulós menetrendjét, és az is kiderült, mely találkozókat közvetítik élőben. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA mérkőzése ismét képernyőre kerül.

Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

`
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Krónika

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok

Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.

Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Ez is érdekelheti

Bemutatkozott a magyar U21-es válogatottban Dusinszki Szabolcs

A Feröer-szigetek elleni felkészülési mérkőzésen debütált Dusinszki Szabolcs a magyar U21-es válogatottban: az FK Csíkszereda és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia játékosa a 3–0-s siker hajrájában lépett pályára.

Három magyar pont. De minek örülünk?

Amiért mentünk, a három pontért, azt megszereztük. Amiért mi, szurkolók, leültünk a fotelbe, azt nem kaptuk meg. Persze azért mi is a győzelmet akartuk, és mindenki előre aláírta volna azt, hogy rossz játékkal nyerjünk, de a szép játék messze elmaradt.

Kikaptak a portugálok, sorsdöntő meccs vár a magyarokra

A vasárnapi utolsó játéknapon dől el a magyar labdarúgó-válogatott sorsa a világbajnoki selejtezősorozatban. Írország ellen hazai pályán biztosíthatja be a pótselejtezőt érő második helyet, de még az egyenes ágon való kijutásra is maradt esélye.

Varga góljával Örményországban is nyertek a magyarok

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön este győzött Örményországban a világbajnoki selejtezősorozat 5. fordulójában. Ezzel Marco Rossi együttese megerősítette a pótselejtezőt érő második helyét a csoportban.

Kemény üzenetet küldött a román válogatottnak Bölöni László

Ritkán hallott keménységgel kritizálta a román válogatott játékosait Bölöni László, aki szerint a keret teljesítménye messze elmarad attól, ami ebben a selejtezősorozatban reálisan tőlük elvárható lenne.

A Sepsi OSK és az FK Csíkszereda játékosai kivették részüket a román válogatott sikeréből

A román U19-es labdarúgó-válogatott győzelemmel debütált az Európa-bajnoki selejtező első fordulójában. A Sepsi OSK és az FK Csíkszereda futballistái is hozzátették a maguk részét a sikerhez.

Célkeresztben a focivébé: kezdődik a drámai hajrá az európai selejtezőkben

A 2026-os nyári labdarúgó-világbajnokság selejtezőinek csoportköre a héten befejeződik. Szoboszlaiék bíznak a második hely megtartásában, a románok csupán reménykednek annak megszerzésében. Az alábbiakban csoportonként tekintjük át a jelenlegi állást.

Gólt rúgott a riválisnak Marius Corbu a ciprusi bajnokságban (videóval)

A Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje, Marius Corbu ismét eredményes volt a ciprusi élvonalban: csapata, az APOEL Nicosia 2–2-es döntetlent játszott városi riválisa, az Omonia Nicosia otthonában, a bajnokság 10. fordulójában.

Kimaradt a csapatkapitány a román válogatott keretéből

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kijelölte a keretet a Bosznia-Hercegovina és San Marino elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésekre, amelyeken a korábbi csapatkapitány biztosan nem játszik.

A Ferencváros legyőzte a Ludogorecet, a harmadik az Európa Ligában

A Ferencváros 3–1-es győzelmet aratott bolgár Ludogorec felett a labdarúgó Európa Liga alapszakaszában, a magyar bajnok a főtábla harmadik helyén található.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!