A párizsi összecsapás 13. percében a vendég török együttes másodedzője, Pierre Webo reklamálásért piros lapot kapott a román játékvezetőtől. Ezután a Basaksehir játékosai és stábja azt állította, hogy a negyedik bíró rasszista megjegyzést tett a kameruni szakemberre. Tíz perc vita után mindkét csapat elhagyta a játékteret, a mérkőzés félbeszakadt és csak másnap tudták pótolni új játékvezetői stábbal.
„Nemzetközi viszonylatban elengedhetetlen a helyes nyelvhasználat az olyan helyzetek elkerülése érdekében, mint amelyek ezen a mérkőzésen történtek” – olvasható az UEFA állásfoglalásában, amely
„helytelen viselkedésnek” nevezte, hogy Coltescu románul „fekete” jelzővel illette a szakembert.
A román játékvezetőnek egy továbbképző programra is el kell majd járnia a jövőben.
A találkozót végül másnap 5–1-re a PSG nyerte, a játékosok pedig a kezdő sípszó előtt térdre ereszkedéssel protestáltak.
Kiválóan szerepel a női élvonalban a Puskás Akadémia csapata, amelynek kapuját ősztől az FK Csíkszeredától érkező Tankó Réka Boglárka védi. A felnőtt fociválogatottba is behívott hálóőrrel beszélgettünk.
Mindhárom mérkőzését elveszítette a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán, ahol az ötödik helyért lejátszott gólgazdag találkozón 8–5-re kikapott Magyarországtól, így az utolsó pozícióban végzett.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!