A vásárhelyiek az előző fordulóban szerezték meg szezonbeli első győzelmüket, hazai pályán 3–0-ra nyertek az addig veretlen, újonc FK Csíkszereda ellen. Ezután a válogatottak mérkőzései miatt két hétig félbeszakadt a bajnokság, a szünet pedig nem jött jól a lendületet vett csapatnak, amely nem tudta folytatni a jó eredmények sorát.
A Teleorman megyei találkozó első félidejében jól tartotta magát a vendégcsapat, a szünetben gól nélküli döntetlen volt az állás. Aztán kevéssel a szünet után hátrányba kerültek, majd a 68. percben újabb gólt kaptak, a végéig pedig nem sikerült még a szépítés sem.
Mihály Sándor, a Marosvásárhelyi SE edzője elmondta, eléggé kiegyensúlyozott volt a mérkőzés, de az ellenfél nagyon jól kihasználta a pontrúgásokat, egy szögletből és egy szabadrúgásból kapták a gólokat.
„Domináló csapattal álltunk szemben, nem tudtunk mit kezdeni a játékával, és nem igazán voltunk veszélyesek. A helyzeteink megvoltak ugyan, azonban nem tudtunk komoly nyomást helyezni a kapura.
– nyilatkozta a szakvezető.
Hozzátette, rosszkor jött a bajnoki szünet, ami alatt a három moldáv játékosuk haza kellett utazzon, ez a csapategységen is meglátszott.
Mihály Sándor kiemelte, nagyon nehéz időszak előtt állnak, hasonló képességű ellenfelekkel játszanak a folytatásban, mindenképpen pontokat kell szerezzenek.
– mutatott rá.
| 2022. 10. 15. 14:00 | Kolozsvári U Olimpia Olimpia | Resicabányai Banat Girls Banat Girls | 4-0 |
| 2022. 10. 15. 16:00 | Temesvári Poli Temesvári Poli | Galaci Universitatea Galac | 18-0 |
| 2022. 10. 16. 11:00 | CSM Alexandria CSM Alexandria | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 2-0 |
| 2022. 10. 16. 11:00 | Székelyudvarhelyi Vasas Femina Vasas Femina | Aradi Piros Security Piros Security | 3-1 |
| 2022. 10. 16. 14:00 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | Nagybányai Fotbal Feminin Nagybányai Fotbal Feminin | 4-0 |
| 2022. 10. 16. 15:00 | Bukaresti Fair Play Bukaresti Fair Play Joc Cinstit | Bukaresti Carmen Carmen | 0-6 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Temesvári Poli Temesvári Poli | 5 | 5 | 0 | 0 | 50-0 | 15 |
2 | Kolozsvári U Olimpia Olimpia | 5 | 5 | 0 | 0 | 32-1 | 15 |
3 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 5 | 3 | 1 | 1 | 9-5 | 10 |
4 | Bukaresti Carmen Carmen | 5 | 3 | 0 | 2 | 21-6 | 9 |
5 | Székelyudvarhelyi Vasas Femina Vasas Femina | 4 | 2 | 1 | 1 | 7-5 | 7 |
6 | CSM Alexandria CSM Alexandria | 5 | 2 | 1 | 2 | 10-11 | 7 |
7 | Resicabányai Banat Girls Banat Girls | 4 | 2 | 0 | 2 | 16-9 | 6 |
8 | Nagybányai Fotbal Feminin Nagybányai Fotbal Feminin | 5 | 1 | 1 | 3 | 4-33 | 4 |
9 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 5 | 1 | 0 | 4 | 8-18 | 3 |
10 | Aradi Piros Security Piros Security | 5 | 0 | 2 | 3 | 6-21 | 2 |
11 | Galaci Universitatea Galac | 5 | 0 | 1 | 4 | 2-45 | 1 |
12 | Bukaresti Fair Play Bukaresti Fair Play Joc Cinstit | 5 | 1 | 1 | 3 | 9-20 | -2 |
A Bukaresti Fair Play csapatát 6 pont levonásával büntették (szövetségi döntés)
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!