Három nappal azt követően, hogy a szerény képességű, az albán bajnokságot negyedik helyen záró KF Laci kiejtette az Universitatea Craiova csapatát a labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjében, az olténiai alakulat a bajnokságban is vereséget szenvedett.
Laurențiu Reghecampf második mérkőzésén irányította a fehér-kékeket, akik az FC Botoșani-nal szemben maradtak alul a labdarúgó 1. Liga vasárnapi játéknapján.
Pedig a házigazdák féltávnál még győzelemre álltak, a 40. percben a brazil Gustavo csapta be védőjét, Mateiu indítását második szándékból tüzelte kapura, Eduard Pap pedig verve volt.
A második félidő elején a moldvai vendégek pár perc alatt fordítottak: előbb a tizenhatosban remekül helyezkedő Ongenda egyenlített, aztán egy szabadrúgást követően Papa talált be szép ollómozdulattal (1–2).
A román bajnokság átlagához képest jó iramúnak mondható mérkőzésen a Botoșani megőrizte előnyét. A Craiova legnagyobb egyenlítési lehetőségei Gustavo, illetve Koljic előtt adódott, utóbbi 90. percbeli fejesénél Pap-kapus mutatott be bravúros védést.
Az FC Botoșani három forduló után hét ponttal veretlenül áll a tabella élmezőnyében, míg az U Craiova egy győzelem mellett második vereségét könyvelte el.
| 2021. 07. 30. 19:00 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | FC Argeș Pitești FC Argeș | 2-2 |
| 2021. 07. 30. 21:30 | Bukaresti Rapid Rapid | Konstancai Farul Farul | 0-0 |
| 2021. 07. 31. 19:15 | FC Voluntari Voluntari | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 2-1 |
| 2021. 07. 31. 22:00 | Kolozsvári CFR CFR | Chindia Târgoviște Chindia | 1-0 |
| 2021. 08. 01. 19:15 | Universitatea Craiova U Craiova | FC Botoșani Botoșani | 1-2 |
| 2021. 08. 01. 22:00 | Aradi UTA UTA | FCSB FCSB | 1-1 |
| 2021. 08. 02. 18:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | CS Mioveni Mioveni | 1-2 |
| 2021. 08. 02. 21:30 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Academica Clinceni Clinceni | 3-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR CFR | 3 | 3 | 0 | 0 | 6-3 | 9 |
2 | Bukaresti Rapid Rapid | 3 | 2 | 1 | 0 | 3-0 | 7 |
3 | FC Botoșani Botoșani | 3 | 2 | 1 | 0 | 3-1 | 7 |
4 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 3 | 2 | 0 | 1 | 6-4 | 6 |
5 | FCSB FCSB | 3 | 1 | 2 | 0 | 5-2 | 5 |
6 | Konstancai Farul Farul | 3 | 1 | 2 | 0 | 2-0 | 5 |
7 | Aradi UTA UTA | 3 | 1 | 2 | 0 | 2-1 | 5 |
8 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 3 | 1 | 1 | 1 | 4-3 | 4 |
9 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 3 | 1 | 1 | 1 | 3-4 | 4 |
10 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 3 | 1 | 0 | 2 | 4-5 | 3 |
11 | FC Voluntari Voluntari | 3 | 1 | 0 | 2 | 4-5 | 3 |
12 | CS Mioveni Mioveni | 3 | 1 | 0 | 2 | 2-4 | 3 |
13 | Universitatea Craiova U Craiova | 3 | 1 | 0 | 2 | 3-6 | 3 |
14 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 3 | 0 | 1 | 2 | 2-4 | 1 |
15 | Chindia Târgoviște Chindia | 3 | 0 | 1 | 2 | 1-3 | 1 |
16 | Academica Clinceni Clinceni | 3 | 0 | 0 | 3 | 2-7 | 0 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!