Hirdetés

Nem találja régi formáját a Sepsi OSK

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

2019. február 10., 12:10

Újabb vereséget szenvedett szombaton este a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, ezúttal hazai pályán maradt alul a Bukaresti Dinamo együttesével szemben. A háromszékiek azonban a 23. fordulót követően is, a többi mérkőzés eredményétől függetlenül megőrzik pozíciójukat a rangsor felsőházi rájátszást érő hatodik helyén.

2019. február 10., 12:10

Mielőtt a pályára lépő csapatok küzdelme elkezdődött volna, előbb a két szurkolótábor feszült egymásnak a lelátókon. A bukarestiek obszcén kiabálásokkal és petárdázással próbálták felhívni magukra a figyelmet, és egy feliratot is kifeszítettek, amellyel a hazai közönségnek akartak üzenni: „Csak Románia, csak a Bukaresti Dinamo. Autonómia nélkül a román tartományokban.”

A mérkőzés rajtját azonban a hazai piros-fehérek kapták el jobban, és mindjárt az 5. percben megszerezhették volna a vezetést: Tandia a baloldalon megiramodva cselezte be magát a tizenhatos területére, de beadás helyett éles szögből lövéssel próbálkozott, a labda pedig elszállt McDermott kapuja felett. A fővárosiak sem késlekedtek sokáig a válasszal, négy perccel később Grigore vette célba Niczuly kapuját, aki csak kiütni tudta a labdát, de szerencséjére tisztázott a védelem.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Hirdetés

A folytatásban többnyire a középpályán folyt a harc, a vendégek birtokolták többet a játékszert, azonban egyik kapu sem forgott veszélyben.

Az egyetlen lehetőség Jaadi nevéhez fűződik, aki a 22. percben De Moura hibáját kihasználva szerzett labdát, majd jó helyzetből lőhetett, azonban kísérlete pontatlanra sikerült.

A helyzetekben szegény első negyvenöt perc után Eugen Neagoe tanítványai kezdték határozottabban a második játékrészt. Az 52. percben De Moura ívelt középre, Drăghici visszafejelt labdájára azonban nem érkezett senki, így odalett a lehetőség. Alig egy perc elteltével Tandia távolról próbálkozott, de lövése elkerülte McDermott kapuját.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Az 55. percben egy bedobást követően Zenke tört be a tizenhatos területére, Jovanovic óvatlanul avatkozott közbe, a Dinamo középpályása pedig nagyot esett, és a bíró befújta a büntetőt.

A fővárosiak csapatkapitánya, Dan Nistor állt a labda mögé, és higgadtan értékesítette a tizenegyest, megszerezve a vezető találatot (0–1).

Nem sokkal később az OSK közel járt az egyenlítéshez, az 59. percben Sato jól eltalált távoli lövése a keresztlécen csattant. A mérkőzés utolsó félórájában a vendégek teljesen beszorultak saját térfelükre, de védelmük állta a sarat, a hazaiak támadásaiból pedig hiányzott az átütő erő.

A legnagyobb lehetőségük a 80. percben maradt ki, amikor Tandia szabadrúgásból csavart kapura, de ő is csak a kapufát találta el.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

A hátralevő percekben a szentgyörgyiek kétségbeesetten rohamozták McDermott kapuját, azonban csak szögletekig jutottak, az ívelgetésekkel pedig nem jártak sok sikerrel, a vendégek magas védői rendre megnyerték a fejpárbajokat.

Dan Nistor büntetőből szerzett találatával a Dinamo távozhatott a három ponttal egy olyan meccset követően, amelyen a szerencse is elpártolt a háromszékiektől, hiszen a helyzetek alapján a döntetlen talán igazságosabb lett volna.

Eugen Neagoe csapatára az alapszakasz utolsó három fordulójában rendkívül nehéz meccsek várnak, így ez a hazai vereség a felsőházi rájátszásba jutásra nézve jelentősen csökkentette esélyeiket. A piros-fehérek legközelebb február 17-én, vasárnap 17.30 órakor a Medgyesi Gaz Metan vendégeként lépnek pályára.

Mestermérleg:

Eugen Neagoe, Sepsi OSK: „Kevés helyzet volt az egész mérkőzésen, még úgy is, hogy nekünk volt két kapufánk. Nem érdemeltünk győzelmet mi sem, de a Dinamo sem. Amikor nem sikerül gólokat szerezni, nem tudsz nyerni sem. Mit számít, hogy jogos tizenegyes volt-e? Befújták, és ezzel veszítettünk, amiért nyilván csalódott vagyok. De számítottam erre a végkifejletre, és nem számítok másra a következő három mérkőzésen sem. Nincs semmi esélyünk a felsőházi rájátszásba jutni. Talán sokakat zavart a jelenlétünk az élcsapatok között, ahol most is még vagyunk, de valószínűleg már nem sokáig. Kis csapat vagyunk, nap mint nap dolgozunk, igyekszünk minél jobban játszani, és persze felvállaljuk a hibáinkat is. De nincs rendjén, hogy így dőlnek el a mérkőzések, és itt nemcsak a mai meccsre gondolok, hanem arra, ahogyan az eddig eltelt huszonhárom fordulóban kezelve voltunk. Nem vádolok senkit, de jó lenne, ha nekünk is ugyanazzal a mértékkel mérnének.”

Mircea Rednic, Dinamo: „Örülök és elégedett vagyok az eredménnyel, a mutatott játékunkkal kevésbé. Az első félidőben mi irányítottuk a játékot, lehetőségeink is voltak, de a befejezések kívánni valót hagytak maguk után. A második játékrészben vendéglátóink kiegyensúlyozottabbá tették a küzdelmet, szerencsénk is volt, hiszen kétszer is a kapufát találták el. Tudtam, hogy nagyon nehéz meccs vár itt ránk egy jó és a mienknél sokkal összeszokottabb csapat ellen, amely élvezi a közönség támogatását, és ez sokat számít. De ilyen a labdarúgás, mert ha talán nem is érdemeltek volna győzelmet, a döntetlen igazságosabb lett volna. A szerencse viszont ma nekünk kedvezett.”

Labdarúgó 1. Liga, 23. forduló, Sepsiszentgyörgy, 4000 néző:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Bukaresti Dinamo 0–1 (0–0),
gólszerző: Nistor (57., tizenegyesből)
Sepsi OSK: Niczuly – De Moura, Viera, Jovanović (Ștefan, 58.), Sato – Velev, Rus, Hamed (Drăghici, 31.), Vașvari, Tandia – Szimonovszki (Mensah, 63.). Edző: Eugen Neagoe.
Dinamo: McDermott – Sorescu, Klimavicius, Grigore, Aliji – Filip, Zenke (N’Diaye, 61.), Ait Atmane (Popa, 54.), Nistor, Jaadi (Pesić, 81.) – Montini. Edző: Mircea Rednic.
Sárga lap: Hamed (19.), Viera (28.), Jovanović (55.) Ștefan (86.), illetve Zenke (46.), Ait Atman (52.), N’Diaye (65.), Montini (67.), Sorescu (82.), Aliji (90+2.).
Játékvezetők: Sebastian Colțescu (Craiova), Mircea Orbuleț (Bukarest), Bogdan Gheorghe (Bukarest).

További eredmények:
Astra Giurgiu–FC Viitorul 3–0 (1–0),
gólszerzők: Begue (28.), Alibec (51., 65.)
Dunărea Călărași–Concordia Chiajna 2–1 (1–1),
gólszerzők: Honciu (36.), Ammari (90+4.), illetve Guessan (26., tizenegyesből)
vasárnap:
18.30 Poli Iași–Medgyesi Gaz Metan
21.00 Universitatea Craiova–Kolozsvári CFR
hétfő:
17.00 FC Botoșani–FC Voluntari
20.00 Bukaresti FCSB–Nagyszebeni Hermannstadt

Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 9 2 39–16 54
2. FCSB 26 14 7 5 49–29 49
3. Universitatea Craiova 26 13 6 7 43–24 45
4. Astra Giurgiu 26 11 9 6 36–23 42
5. FC Viitorul 26 11 5 10 26–27 38
6. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 10 7 9 32–25 37
7. FC Botoșani 26 9 9 8 31–33 36
8. Jászvásári Poli CSM 26 10 4 12 28–38 34
9. Nagyszebeni Hermannstadt 26 9 5 12 25–28 32
10. Bukaresti Dinamo 26 8 8 10 29–37 32
11. Medgyesi Gaz Metan 26 7 10 9 25–32 31
12. Dunărea Călărași 26 4 12 10 16–25 24
13. FC Voluntari 26 4 9 13 30–46 21
14. Concordia Chiajna 26 4 6 16 19–45 18

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

`
Krónika

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter

Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.

Krónika

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?

Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

A statisztikák árulkodnak – hol vannak az FK Csíkszereda gyenge pontjai?

Lezárult az idei naptári év a labdarúgó Szuperligában: az Universitatea Craiova az élen tölti a téli szünetet, mögötte a Rapid és az FC Botoșani sorakozik. Az őszi idény végén megnéztük, mely mutatók rajzolták át legélesebben az élvonal erőviszonyait.

Szeitl Szilvia: a nők érzelmileg mélyebben élik meg a helyzeteket

A labdarúgó női Szuperliga alapszakaszának lejártával Szeitl Szilviával, az FK Csíkszereda vezetőedzőjével az itteni munkáról, a csapatról és az elmúlt hónapok tapasztalatairól beszélgettünk.

Az FK Csíkszereda élvonalba jutása lehet az Év sportpillanata

Zajlik a szavazás a január 12-én Budapesten megrendezendő Nemzeti Sport Gála legjobbjaira. Az Év magyar sportpillanata lehet az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Gyimesközéplokról a magyar női felnőtt futballválogatottba

Kiválóan szerepel a női élvonalban a Puskás Akadémia csapata, amelynek kapuját ősztől az FK Csíkszeredától érkező Tankó Réka Boglárka védi. A felnőtt fociválogatottba is behívott hálóőrrel beszélgettünk.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!