Hirdetés

Nem nyert még a csapat, elköszöntek Csizmadia Csabától Gyirmóton

Csizmadia Csaba nyolc forduló után távozni kényszerül
Fotó: Facebook/Gyirmót FC Győr

MTI
2023. szeptember 25., 19:22

A Gyirmót FC Győr felmentette a vezetőedzői feladatok elvégzése alól Csizmadia Csabát – adta hírül hétfőn a magyar labdarúgó másodosztályban szereplő klub honlapja.

MTI
2023. szeptember 25., 19:22

A marosszentgyörgyi születésű, 38 éves szakvezető a nyáron vette át a csapat irányítását, azonban már nyolc fordulót követően távozni kényszerül a Nyugat-magyarországi klubtól.

Hirdetés

A Gyirmót honlapján megjelent rövid közleményben a vezetők elmondták, hogy

látják a befektetett munkát és elhivatottságot, de az eredménytelenség rányomta bélyegét a klub működésére.

„Csizmadia Csaba további edzői pályafutásához nagyon sok sikert, és jó egészséget kívánunk!” – fogalmaztak.

A vezetőség Tamási Zsolt szakmai igazgatót bízta meg a vezetőedzői feladatok ellátásával, a szakmai munka vezetésével.

A Gyirmót FC Győr nyolc forduló után nyeretlenül az utolsó előtti, 17. helyen áll az NB II. tabelláján, az eddigi mérkőzéseken öt döntetlen és három vereség a mérlege.

Az együttes legutóbb vasárnap a Vasas otthonában 2–0-s vereséget szenvedett.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Felső és alsó határ – ennyi pont kellene az FK Csíkszeredának a biztos bennmaradáshoz

Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.

Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

`
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

Lucescu húzott egy merészet, meglepetések a román vb-pótselejtezős keretben

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.

Arany Érdeméremmel tüntették ki Bölöni Lászlót

Magyarország köztársasági elnöke, Sulyok Tamás Arany Érdeméremmel tüntette ki csütörtökön a Sándor-palotában Bölöni László egykori legendás labdarúgót és vezetőedzőt.

Innováció a FIFÁ-tól: a YouTube-on is követhető lesz a világbajnokság

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) történelmi megállapodást kötött a YouTube-bal, amely új fejezetet nyithat a 2026-os világbajnokság közvetítésében.

Elfogyott a zöld-fehér lendület, búcsúzott a Ferencváros

A Ferencváros labdarúgócsapata 4–0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4–2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.

Újoncokat avathatnak a magyar válogatottban

Három új játékos, Yaakobishvili Áron, Csinger Márk és Szűcs Tamás is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.

Meglepte a portugálokat, kétgólos előnyben a Ferencváros

Mindkét félidőben betalált és megnyerte a párharc hazai első mérkőzését a Ferencváros a portugál Braga ellen a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjében.

Az FK Csíkszereda is igényelte az európai kupalicencet

Lejárt a határidő, ameddig a labdarúgó Szuperliga alsóházában szereplő klubok benyújthatták a 2026–2027-es idényre szóló európai kupalicenc kérelmet a szakszövetséghez. Csupán négyen teljesítették a követelményeket.

Corbu is ott a listán, a Fradi középpályása debütálhat a román fociválogatottban

Mircea Lucescu kijelölte azoknak a külföldön légióskodó játékosoknak az előzetes listáját, akiket számításba vesz a Törökország elleni mérkőzésre. A labdarúgó vb-pótselejtezőt március 26-án rendezik.

Bizonytalanság, veszélyben Irán focivébé-részvétele

Komoly bizonytalanság lengi körül a labdarúgó-válogatott részvételét a 2026-os világbajnokságon, miután az Egyesült Államok katonai műveletet indított Irán ellen. A geopolitikai feszültség immár a futballt is elérte.

Gyorsabb játék, kevesebb időhúzás – jelentős szabályváltozások jönnek a labdarúgásban

A labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) szombaton olyan intézkedéscsomagot fogadott el, amelynek célja a mérkőzések tempójának felgyorsítása, valamint az időhúzás visszaszorítása.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!