Hirdetés

Nem lesznek szurkolók a románok meccsén

Másodszor is legyőzheti a litvánokat a román csapat. Archív
Fotó: Frf.ro

2018. november 16., 11:18

Újoncok is behívót kaptak Románia felnőtt labdarúgó-válogatottjába, amely utolsó két mérkőzésére készül a Nemzetek Ligája csoportkörében. Előbb szombaton a litvánokat fogadja zárt kapuk mögött, majd kedden Montenegróba látogat.

2018. november 16., 11:18

Ezeken a tétmérkőzéseken Cosmin Contra szövetségi kapitány lehetőséget adhat a bemutatkozásra a Viitorul fiatal tehetségének, Ianis Haginak, aki mellett az angol Leicester City hátvédje, Alexandru Pașcanu is pályára léphet a felnőtt válogatottban. Mindketten tagjai a román U21-es csapatnak is, amellyel nemrég óriási sikert értek el, hiszen kijutottak a jövő évi Európa-bajnokságra.

Hirdetés

Románia zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani a szombaton 21.45-kor kezdődő, Litvánia elleni mérkőzést, mivel a válogatott előző hazai meccsén (Szerbia ellen) Bukarestben a román drukkerek ismét vállalhatatlanul viselkedtek.

A találkozó helyszíne ezúttal a ploiești-i Ilie Oană Stadion lesz, ahol a csoportkör kezdetén a román csapat ugyancsak zárt kapus meccsen gól nélküli döntetlent játszott Montenegróval.

Cosmin Contra legénysége még a csoportelsőségre is esélyes, ehhez azonban két győzelemre van szüksége. A litvánok ellen mindenképpen favorit a három pont megszerzésére. Az idegenbeli meccsen Alexandru Maxim hosszabbításban szerzett góljával 2–1-re nyert Románia.

Sokkal nehezebb dolga lesz viszont a második helyezett Montenegró vendégeként a csoportkör utolsó fordulójában: ezt a mérkőzést kedden ugyancsak 21.45-től rendezik.

A román válogatott kerete
Kapusok: Ciprian Tătărușanu (Nantes), Costel Pantilimon (Nottingham Forest), Florin Niță (Sparta Praha). Hátvédek: Cristian Manea (Kolozsvári CFR), Romario Benzar (FCSB), Cristian Săpunaru (Kayserispor), Ionuț Nedelcearu (FC Ufa), Cosmin Moți (Ludogorec), Alexandru Pașcanu (Leicester City), Alin Toșca (PAOK Szaloniki), Nicușor Bancu (Craiova). Középpályások: Alexandru Chipciu (Sparta Praha), Răzvan Marin (Standard Liegé), Paul Anton (Krilia Sovjetov), Tudor Băluță (Viitorul), Nicolae Stanciu (Sparta Praha), Alexandru Cicâldău (Craiova), Alexandru Mitriță (Craiova), Ianis Hagi (Viitorul), Alexandru Maxim (Mainz), Ciprian Deac (Kolozsvári CFR). Támadók: Claudiu Keserü (Ludogorec), George Pușcaș (Palermo), George Țucudean (Kolozsvári CFR).

Az esetleges két győzelem viszont még nem biztosítja a csoportelsőséget, ehhez ugyanis az is szükséges, hogy a listavezető szerbek pontot veszítsenek. A román együttes négy forduló után hat ponttal a harmadik helyen áll a Nemzetek Ligája C osztályának 4. csoportjában.

Labdarúgás, Nemzetek Ligája, C osztály, 4. csoport, 5. forduló:
Szerbia–Montenegró – szombat, 16 óra
Románia–Litvánia – szombat, 21.45

6. forduló:
Montenegró–Románia – kedd, 21.45
Szerbia–Litvánia – kedd, 21.45

A csoport állása:
1. Szerbia  8 pont
2. Montenegró 7
3. Románia 6
4. Litvánia 0.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!