Két játéknap múlva, szeptember 19-én 19 óra 30 perctől rendezik az FC Argeș–Kolozsvári CFR mérkőzést a román labdarúgó élvonalban. Már biztos, hogy ezen a találkozón nem lesz videóbíró.
A házigazdák sportigazgatója elmondta, a stadionban felújítási munkálatokat végeznek, így nem tudják biztosítani a feltételeket, hogy a VAR-rendszer megfelelően működjön.
Nem az első eset ebben a szezonban, hogy egy összecsapást így játszanak le: a Sepsi OSK–FC Argeș párharcra nem jutott közvetítői autó, miután a háromszékiek európai kupaszereplése miatt átütemezték az adott játéknapot, így azon a vasárnap négy mérkőzést rendeztek. Csupán három ilyen autót vásárolt a fociliga, így egy nem jutott Sepsiszentgyörgyre.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!