Tamás Zoltán, az egyesület elnöke megkeresésünkre elmondta, két klub iratkozott be, ők a jelenlegi szabályoknak, egészségügyi kiírásoknak eleget téve vállalják a szereplést.
„Nem teljesül így a szakszövetség által megfogalmazott versenykiírás, azaz, hogy legalább négy csapat kell ahhoz, hogy bajnokot hirdessünk, a győztes pedig képviselje a megyét a harmadosztályú osztályozón.
– mondta el az elnök.
Tamás Zoltán hozzátette, a szereplést több csapat is vállalta volna, amennyiben nem lenne kötelező a tesztelés – akár a PCR, akár a gyors. Amennyiben ezt a nyár folyamán felszabadítják, akkor a HMLE szervezhet kisebb tornákat, kupát, vagy akár pontvadászatot az 5. és a 6. Ligában szereplőknek is.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!