Az ősszel leköszönt szövetségi kapitány, Mirel Rădoi által nemrégiben megszellőztetett információt, miszerint akár már a következő szezontól 18 csapat vehet részt az 1. Ligában, cáfolta a bajnokságot szervező Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) főtitkára, Justin Ștefan, aki a Digi Sport honlapnak adott interjúban elmondta, hogy
nem volt semmilyen tárgyalás ebben az ügyben, és kételkedik abban, hogy változtatnának a jelenlegi rendszeren, amely a ligának, a szövetségnek és a televíziós partnereknek is kedvez.
Az 1. Ligában legutóbb alig másfél évvel ezelőtt növelték a létszámot, 2020 nyarán a koronavírus-járvány okozta bonyodalmak miatt idejekorán lezárták a 2019–2020-as bajnokságot, a következő szezon pedig a 14 helyett már 16 csapattal kezdődött.
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!