Hirdetés

Nem jött össze a gyergyói feljutás

2019. június 22., 21:08

A rutinosabb Sellenberki Viitorul nyerte meg a 3. Ligába jutásról döntő osztályozó második mérkőzését is. A Gyergyószentmiklósi VSK így a következő szezonban is a Hargita megyei negyedosztályban szerepel majd.

2019. június 22., 21:08

Szombaton délután Nagydisznód stadionjában vívta a visszavágót Szeben megye és Hargita megye bajnoka. Mintegy 400 néző várta a csapatokat, köztük közel húsz gyergyói követte a meccset. 

Az elejétől támadólag lépett fel a gyergyószentmiklósi együttes, kereste a rést a sellenberki védelmen. A házigazdáknak esze ágában sem volt támadni, tökéletesen megfelelt nekik az első mérkőzésen elért egygólos előny.

Hirdetés

A 14. percben jegyezhettük fel az első komolyabb helyzetet, akkor Tankó lövését védte a hazai kapus nagy bravúrral. A 32. percben Țepeș kísérlete ment mellé.

Nehéz volt helyzetbe kerülnie a gyergyóiaknak, a saját tizenhatosuk környékére betömörülő védelem között.

Galéria

A Szeben megyeiek első valamirevaló helyzete a 37. percben történt, amikor egy kontra után kellett védenie Paltánnak, majd nemsokára a felső lécen csattant a házigazdák lövése. Az első félidőben Tankó előtt adódott újabb lehetőség, de kimaradt, majd Țepeș szabadrúgása kerülte el centikkel a kaput.

A második félidőben ismét Tankó szerezhetett volna vezetést, de ezúttal sem sikerült betalálni. Ezt követően azonban Sellenberk vette át az irányítást, és a 60. percben előnybe kerültek. A gyergyóiak támadtak volna, de továbbra sem tudták áttörni a védőfalat,

egy újabb kontra pedig megpecsételte a találkozó és a továbbjutás sorsát.

A vége előtt négy perccel tizenegyeshez jutott a Gyergyószentmiklósi VSK, amikor egy védő kézzel ütötte le a labdát a kapu előtt. Țepeș volt az ítéletvégrehajtó és higgadtan értékesítette a büntetőt. Ez azonban csak az eredmény kozmetikázására volt elég. Sellenberk végül 2–1-re nyert és ők jutottak fel a 3. Ligába.

Galéria

„Ugyanaz történt itt is mint, otthon: a Sellenberk csak egyre törekedett, mi ne kerüljünk helyzetbe, és távol tartsák a labdát a kapujuktól. Emellett pedig megvolt a rutinjuk ahhoz, hogy a hibáinkat könyörtelenül kihasználják. Nem voltak jobbak, ők is hibáztak, de mi nem tudtunk élni ezekkel a lehetőségekkel” – foglalta össze a Gyergyószentmiklósi VSK vezetője, Rokaly Attila a mérkőzésen történteket.

Óriási lett volna az öröm, ha sikerül a feljutás, de így sem vagyok elkeseredve. A csapat fiatal, még szükség van tapasztalatra, amíg valóban meg tudnánk állni a helyünket a 3. Ligában. A célkitűzés továbbra is ez marad, dolgozunk tovább, és jövő nyáron újra megpróbáljuk

– jelentette ki Rokaly Attila.

Labdarúgás, 3. Liga-osztályozó, visszavágó:
Sellenberki Viitorul–Gyergyószentmiklósi VSK 2–1 (0–0),
gólszerzők: Gabi Tănase (60.), Călin Trohin (72.), illetve Andrei Țepeș (86.)
A párharcot a Viitorul nyerte kettős győzelemmel.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

A támadó focit díjazza és Argentínát tartja favoritnak a Sepsi OSK sajtósa

Az angol, a belga és az amerikai válogatott sikerére tippelt a világbajnokság soron következő tizenhatoddöntőiben a sepsiszentgyörgyi Kiss Edit, akihez a Sepsi Rádió hírszerkesztőjeként és a Sepsi OSK sajtóreferenseként is közel áll a labdarúgás világa.

Szabadságot a szurkolóknak! Elfogadták a Paraschiv-törvényt

Ha valaki rendszeresen jár focimeccsekre, hallhatja, hogy függetlenül a csapatoktól, rivalizálástól és az eredménytől, a szurkolók egy adott pillanatban kórusban rázendítenek: „Szabadságot a szurkolóknak!”

Mbappé megállíthatatlan, Franciaország és Mexikó is a nyolcaddöntőben

Újabb két válogatott biztosította helyét a focivébé nyolcaddöntőjében. Franciaország Kylian Mbappé duplájával magabiztosan verte Svédországot, míg a társházigazda Mexikó Ecuador ellen is megőrizte hibátlan védekezését.

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!