A FIFA az európai szövetséggel (UEFA) egyeztetve úgy döntött, hogy az orosz csapatok mérkőzéseit nézők nélkül kell lejátszani semleges pályán.
Az Oroszország megnevezés helyett az Orosz Labdarúgó Szövetség (RFU) kifejezést kell használni, az ország zászlaját tilos használni és himnuszát sem lehet lejátszani.
A héten a Lengyel, a Svéd és a Cseh Labdarúgó Szövetség először egy közös közleményben azt jelezte, hogy Oroszország nem lehet házigazdája az idei világbajnokság márciusi pótselejtezőinek. Később azonban még tovább ment a három szervezet és kijelentették, hogy ki sem állnak az orosz nemzeti együttes ellen. Erre reagált mostani döntésével a FIFA, amely azonban így jelenleg nem törölte a márciusi mérkőzéseket.
A három szövetség azért fordult az UEFA-hoz és a FIFA-hoz, mert az orosz válogatott március 24-én a lengyel csapatot fogadná pótselejtezőn, a párharc győztese pedig öt nappal később a svéd-cseh mérkőzés továbbjutóját látná vendégül a vb-részvételért.
Az angolok - bár nekik nincs tervezett meccsük az oroszok ellen - csatlakoztak ehhez a három országhoz, jelezve, hogy nem hajlandók az orosz válogatottal meccset játszani.
A vb-t idén november 21. és december 18. között rendezik Katarban.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!