Hirdetés

Nem Cosmin Contrával pótvizsgázik a román válogatott

Huszonnégy meccsen irányította a román válogatottat
Fotó: Robert Ghement/EPA/Agerpres

2019. november 19., 11:22

Spanyolország 5–0-ra verte Romániát a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének utolsó fordulójában. A hétfő esti zakót követően bejelentette lemondását Cosmin Contra szövetségi kapitány.

2019. november 19., 11:22

„Úgy döntöttem, hogy nem folytatom. Miért? Mert nem értem el a kitűzött célt. Amikor kineveztek, kijelentettem, hogy ha nem érem el a célt, elmegyek a válogatottól.

A döntést már korábban, a svédek elleni meccs után meghoztam, és elmondtam annak, akinek kellett

 – nyilatkozta a spanyolok elleni meccset követően Contra. Amúgy a szövetségi kapitány szerződése az Eb-selejtezők végéig szólt. Pénteken Nyonban sorsolják ki a pótselejtezők párosításait, ám Contra már nem vesz részt rajta.

Cosmin Contra 2017-es kinevezésekor •  Fotó: Frf.ro Galéria

Cosmin Contra 2017-es kinevezésekor
Fotó: Frf.ro

„A jegyek már meg voltak vásárolva, de most a szövetség elnökével kell beszéljek. Meg szeretném köszönni Răzvan Burleanunak, hogy a válogatott edzője lehettem, megtiszteltetés volt számomra.

A szurkolóktól pedig elnézést kérek, hogy nem tudtam többet kihozni a válogatottból.

Az elmúlt időszakban történtek jó dolgok is, mint például az, hogy az U21-es válogatottból többen is pályára léptek a spanyolok ellen” – folytatta.

Kapcsolódó

Cosmin Contra 2017 szeptemberében Cristoph Daumot váltotta a válogatott élén.

Az azóta lejátszott 24 meccsből 13 alkalommal győzött csapata, hat alkalommal játszott döntetlent és öt vereséget ért el.

Az öt vereségből négyet a mostani Eb-selejtezők során szenvedett el a válogatott, a spanyolok és a svédek is oda-vissza verték Romániát. Korábban felkészülési mérkőzésen Hollandiával szemben maradt alul a piros-sárga-kék együttes.

Hirdetés

A pótselejtezők elődöntőjében Izland vagy Skócia lesz Románia ellenfele. Contra utódjáról a következő hetekben dönt a Román Labdarúgó-szövetség.

Labdarúgó Eb-selejtező, F csoport, 10. forduló
2019. 11. 18., 21:45 Spanyolország Románia 5–0
2019. 11. 18., 21:45 Svédország Feröer 3–0
2019. 11. 18., 21:45 Málta Norvégia 1–2

Labdarúgó Eb-selejtező, F csoport
M GY D V GK P
1. Spanyolország 10 8 2 0 31–5 26
2. Svédország 10 6 3 1 23–9 21
3. Norvégia 10 4 5 1 19–11 17
4. Románia 10 4 2 4 17–15 14
5. Málta 10 1 0 9 3–27 3
6. Feröer 10 1 0 9 4–30 3

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Simább továbbjutások mellett egy hosszabbítást is jósol a székelyudvarhelyi színész

A portugálokkal tart, a norvégokban látja a focivébé meglepetéscsapatát. Ezúttal Jakab Tamást, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színészét kérte fel a Székely Sport, hogy tippelje meg a soron következő meccsek kimenetelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

A ráadásban mentette meg magát Marokkó, majd kiejtette Hollandiát

Marokkó ott folytatja, ahol négy éve abbahagyta Katarban: továbbírja a történelmet. Az afrikai együttes a tizenhatoddöntőben Hollandia ellen egyenlített a hosszabbításban, majd tizenegyespárbajban búcsúztatta az európaiakat.

Meglepetés a javából, máris búcsúztak a németek a vébén

Hatalmas meglepetésre Paraguay büntetőpárbajban legyőzte Németországot a labdarúgó-világbajnokság hétfő éjféli tizenhatoddöntőjében.

A legvégén jött a slusszpoén, a brazilok kiejtették a japánokat

Az első félidőt követően még hátrányban volt Brazília, de parádés második félidei játékával és a hosszabbításban szerzett góllal végül Japán fölé kerekedett, és bejutott a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjébe.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Fordulatos csatában az újonc nyerte a Román Kupát Kovászna megyében

Kupadiadallal koronázta meg első szezonját a mezőnyben abszolút újoncnak számító Zágonbárkány, amely Szentkatolnát felülmúlva megnyerte a labdarúgó Román Kupa Kovászna megyei döntőjét, és készülhet a regionális szakaszra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!