Hétfőn este zárult a labdarúgó Eb-selejtező F csoportja, Spanyolország Romániát fogadta. Az már korábban eldőlt, hogy a házigazda ott lesz a kontinenstornán, mint ahogy az is, hogy a vendégek egyenes ágon nem, csak a selejtezőből érhetik el az Eb-t.
A hispánok komolyan vették a feladatot, számukra annyi tétje volt a párharcnak, hogy győzelem esetén az első kalapból várhatják a sorsolást. Az elején megnyomták, a 8. percben már vezettek is, Ruiz közelről pöccintette be, miután Tătărușanu védte Carvajal lövését (1–0).
Körülményesek voltak a román építkezések, Ramos hibája kellett, hogy Pușcaș helyzetbe kerüljön, próbálkozását kitornázta a hálóőr. Csak egy gárda volt a pályán, tette azt, amit akart. A spanyolok a 33. percben már kettővel vezettek, szögletet követően Moreno bólintott a hálóba (2–0).
Még a szünet előtt kétszer „beköszöntek”. Teljesen kipasszolták a védelmet, Moreno duplázott. A játékrész hosszabbításában is Moreno volt az egyik szereplő, beadásába Ad. Rus felszabadítás helyett a saját kapujába küldte (4–0).
A második félidőben is a házigazda irányított, már nem volt annyira öldöklő a nyomásuk. A román válogatott is elért párszor az ellenfél tizenhatosáig. A vendégek cseréi hoztak valamelyest frissességet, de így is távol álltak a szépítéstől. A végjátékban Oyarzabal lőtt a jobb alsóba, kialakítva az 5–0-s végeredményt.
Az Eb-selejtezők során csupán Máltát és Feröer-szigeteket győzte le a Cosmin Contra által irányított román válogatott. Így is maradt esélye, hogy kijusson a kontinenstornára, valószínű, a jövő év márciusában sorra kerülő találkozókon már más lesz a szövetségi kapitány.
Labdarúgó Eb-selejtező, F csoport, 10. forduló:
Spanyolország–Románia 5–0 (4–0).
Wanda Metropolitano Stadion, Madrid. Vezette: Kulbakov (fehérorosz).
Gól: Fabio Ruiz (8.), Gerard Moreno (33., 43.), Adrian Rus, öngól (45+1.), Mikel Oyarzabal (90+1.).
Spanyolország: Kepa – Carvajal, Sergio Ramos (Albiol, 63.), Inigo Martinez Gaya – Fabian Ruiz, S. Buquets, Saul – S. Cazorla (Alcacer P. 67.), Morata, G.Moreno (Oyarzabal, 56.).
Románia: Tătărușanu – R. Benzar, Nedelcearu, Ad. Rus, Toșca – R. Marin (Cicăldău, 65.), T. Băluță – I. Hagi (Nistor, 73.), N. Stanciu, Fl. Coman (Mitriță, 56.) – G. Pușcaș.
Labdarúgó Eb-selejtező, F csoport, 10. forduló
| 2019. 11. 18., 21:45 | Spanyolország | Románia | 5–0 |
| 2019. 11. 18., 21:45 | Svédország | Feröer | 3–0 |
| 2019. 11. 18., 21:45 | Málta | Norvégia | 1–2 |
Labdarúgó Eb-selejtező, F csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Spanyolország | 10 | 8 | 2 | 0 | 31–5 | 26 |
| 2. | Svédország | 10 | 6 | 3 | 1 | 23–9 | 21 |
| 3. | Norvégia | 10 | 4 | 5 | 1 | 19–11 | 17 |
| 4. | Románia | 10 | 4 | 2 | 4 | 17–15 | 14 |
| 5. | Málta | 10 | 1 | 0 | 9 | 3–27 | 3 |
| 6. | Feröer | 10 | 1 | 0 | 9 | 4–30 | 3 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!