Nehezen tudott győzni a Fradi hazai pályán a Kisvárda ellen, az egyetlen, három pontot érő találatot a román Mihai Mincă kapus ritkán látható potyagóljának köszönhetően érték el a zöld-fehérek. A második félidei egészségügyi szünetet követően szerezte meg csapata győztes gólját Sigér, de ehhez a kisvárdai kapus hibája is kellett, aki „bevédte” a középpályás beadását.
A fővárosiak sorozatban kilencedik bajnoki találkozójukon maradtak veretlenek, pályaválasztóként pedig 52 meccs óta nem találtak legyőzőre, ebben az időszakban a 41. sikerét aratta a csapat.
Az FTC 12 pontosra növelte előnyét, és egyetlen pontra kerül története 31. bajnoki címétől, ha a MOL Fehérvár vasárnap kikap.
Kiesés ellen küzdő csapatok mérkőzésén a Zalaegerszeg 3–3-as döntetlent játszott a vendég Paksi FC-vel a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának szombat késő esti találkozóján. Az immár hét meccs óta veretlen hazaiak mindhárom gólját Bobál Gergely szerezte. A Paks, amely az előző fordulóhoz hasonlóan ismét a ráadás perceiben mentett pontot, sorozatban hatodszor vívott meg veretlenül egy találkozót.
OTP Bank Liga, 29. forduló:
Ferencvárosi TC–Kisvárda Master Good 1–0 (0–0),
gólszerző: Sigér (75. perc).
Zalaegerszegi TE FC–Paksi FC 3–3 (1–1),
gólszerzők: Bobál G. (33., 50. és 62.), illetve Könyves (12.), Böde (79., tizenegyesből), Balogh B. (92.)
Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC 2–2 (1–1),
gólszerzők: Adeniji (6. és 62.), illetve Knezevic (32.), Van Nieff 57.).
A forduló nyitómérkőzésén, pénteken este:
Mezőkövesd Zsóry FC–Budapest Honvéd 1–2 (0–2).
A további program:
Vasárnap 20 órától Kaposvári Rákóczi FC–Diósgyőri VTK, 22.05–től MOL Fehérvár FC–Újpest FC.
Az állás:
1. Ferencváros 67
2. MOL Fehérvár 55
3. Mezőkövesd 46
4. Puskás Akadémia 44
5. Diósgyőr 41
6. Honvéd 41
7. Zalaegerszeg 36
8. Kisvárda 35
9. Újpest 35
10. Paks 34
11. Debrecen 32
12. Kaposvár 11
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!